Christian Morgenstern: A hatóság

Korfnak a kapitányság fölad
egy haragos űrlapot,
hogy ki ő, hol, s mi miatt.

Máig mely helyen tartózkodott,
állást hol tölt be, hogyan,
születési év, hely, ok.

Megengedték csakugyan,
hogy itt éljen, és minek,
miben hisz és mennyi pénze van.

Másként kénytelenek őrizet
alá vonni ezen a helyen -
lap alján: Borowsky, Heck.

Így felel Korf kurtán, kereken:
"Ki- s be-mutatja magát
egy magas szervnek személyesen

a polgár-konvenciók saját
ön-értelmében mint nem létező
és alássan megcsinált

személy s aláírja illető
tárgyban, ámbár sajnálkozva tán:
Korf." (Amíg ezt olvassa, merő

ámulat a rendőrkapitány.)

[fordította Eörsi István]

Christian Morgenstern: Ló

Tanár úréknál csöngettek. A Marcsa
felnéz. A tepsiben a harcsa
rotyog. Ki lehet az ilyenkor?
Ló áll az ajtó előtt.

Ajtó riadtan visszacsap, kilincs dermedve, görbén
a szakácsnő hökkenve áll. Az istenért mi történt?
Mint látomás, a nagy leány kilép, lábán papucs.
Mindenki az előszobába jön.

„Bocsánat”, - szól a Ló, mint ki zavarni restel -
„a lakatosműhelyből küldött... izé... a mester...
Én voltam tudniillik, aki csütörtökön
felhozta a zongorakulcsot...”

Tizenkét ember és egy eb
állnak, mint a kisértetek
- a kisfiú nagyot rikolt -,
állnak, gyökeret verten.

A Ló, látván, hogy meg nem értik,
fejét búsan lehajtja térdig,
s szelíd mosollyal, mint a vértanuk
indul a lépcsőn lefelé.

Tabló. - Keresvén e tünet okát,
tanár úr összehúzza homlokát
s szól megfontoltan: „Véleményem ez -
a dolog merőben valószínűtlen.”

[fordította Karinthy Frigyes]