Az erdők, a
dicsőség s a szegénység
huszonhat éve,
huszonhat újévi nap, és egy barátom sincs,
de van a halál,
és újra meg újra a Nap,
és egy pár vízhatlan cipőm sincs a Föld rázkódásai ellen.
Huszonhat év,
akár álomban, egy rosszul énekelt korál
az áprilisi szélben,
és nincs házam és anyám sem,
és nincs képzetem Istenről, az Atyáról, ki a napszámosokból szól.
Huszonhat év,
sörvedelők, szentek, gyilkosok és őrültek között,
a városban s a felduzzadt falvakban,
naponta megteremtődöm s naponta kiokádnak,
tántorgok karácsonytól karácsonyig,
nincs cipész, nincs vendéglős, nincs koldus,
gitár nélkül és Biblia nélkül,
októberben honvágytól betegen,
augusztusban a virágoktól halálos betegen.
Huszonhat év,
melyet senki nem élt meg,
sem gyermek, sem sír, sem
a sírásó, akivel egy sörözőasztalnál szólhattam.
Huszonhat év,
egyetlen jogtalanságban mindenki ellen,
apám boroshordói közt lerészegedve,
romlott völgyekben
nevető képpel eljátszottak s odahagytak,
nincs más, mint hó és sötétség
s az atyák mély nyomai,
melyekben halálos lelkem küszködve gázol visszafelé.
[fordította Erdélyi Z. János]
