Tamkó Sirató Károly: Evianne

Betűkből építelek föl
vonalakból
színből
izzó szavakból
rebbenő könnyűségből
áttetsző-meleg-lüktető
világdarabnak
szép reggelnek
mosolyos délutánnak
életem el nem szakadó részének.
Fájdalmasan és izgatottan
mint egy Rodin szobor
bomlasz ki a ködből
egy világváros mélységeiből
zilált véletleneken át.
Az el nem szállt nyilak tömörségével zuhogok
feléd.
A boldogság fehér selyméből
adhat-e rád köntöst
karjaim feszülő íve.
A hideg magány zúzmaráz
és a sötétülő idő
mint egy híg hüllő gázol át rajtam.
Életünkből
boltozhatunk-e palotát
amelyben
szűrt fényű szemeid gyönyörű csendje világít?ít?

Tamkó Sirató Károly: Pillanat

Az űrhajó harmadik kozmikus sebességgel
  úszott az űrben a hold felé.
A ganajtúró bogár ősi ritmusban hengergette
  az ürülék-galacsint a piramis felé.
A föld abszolút közömbösen végezte
  száztízféle különböző mozgását.
A Virgo-szupergalaxisban világtörténelmien
  csattogtak a hetvenféle sugárzás alabárdjai.
És én a Duna-parton...

Vlagyimir Majakovszkij: A hegedű vőlegénye

A hegedű izgatottan zengett
magánkívül, rimánkodón
sírásba csuklott hirtelen
s úgy zokogott
akár egy gyermek.
A nagydob beléremegett:
"Nyugodj már, nyugodj már, nyugodj már!"
s nem bírta tovább hallgatni
- hogy jajgat a lélek a vonón
kisurrant a fénylő utcára
s elment.
A zenekar csak bámulta
megdermedve,
a hegedű magát hogy tépi-tépdesi,
se szöveg,
se ütem
s egy libuska cintányér
valahol
ezt pityegte:
"Hát ez meg mi?"
"Ez is zene?"
És amikor a bombardon
a réztorkú,
a verejtékes
rámordult:
"Csönd!
Te buta!
Te csupa takony!"
én felálltam
és tántorogva léptem át a kottákon
az ijedten hajló állványokon
s csak ennyit tudtam kiáltani:
"Isten!"
s a hegedűt összeöleltem:
"Hegedű, szerelmem! Láthatod,
de egyformák vagyunk mi ketten:
én is épp így
ordítozok,
de bizonyítani - semmit sem tudok!"
A zenészek nagyot röhögtek:
"Jól belepistult!
Szeretőt talált!
A nagy-okos!"
De én - fütyülök rájuk!
Tudom - mit tegyek:
"Hegedű, kedves!
Éljünk mi együtt!
Hozzám jössz hát?
Nos?"

[fordította Tamkó Sirató Károly]

Tamkó Sirató Károly: Tengerecki Pál

Szil szál
szalmaszál
fehértestű lány
miért állsz a kapud előtt
merről késik a szeretőd
Tengerecki Pál?

Tengerecki Pál
vajon merre jár?
Melyik ország melyik táján
melyik földrész mely lapályán
merre, merre vár?

Talán nem is vár.
Talán nem is vár.

Rég elfúlt ajkán az ének
- talpa sincs már cipőjének.

Nem tehet veled több sétát...
- szétrágták a spirochéták.

Autója egy fának szaladt
- elvérzett a műtét alatt.

Foszlottan rejti az erdő
- nem nyílt ki az ejtőernyő.

Tókióból hazafele
- gennybe lábadt a vakbele.

Kerítésen átvetődött
- lelőtték a fegyházőrök.

Liverpoolban elmenőben
- leszúrták a kocsmagőzben.

Indult, hogy hajóra kapjon
- s megölte a daják asszony.

Hosszan nézett egy nő után
- s autó tiporta el Budán.

Szil szál
szalmaszál
fehértestű lány
hiába állsz
kapud előtt
sose jön el a szeretőd
sose jön el a szeretőd

ecki

becki

tengerecki

Tengerecki Pál!

Tamkó Sirató Károly: Mit csinál az ember a földön?

Szunnyadozott az ásványokban
Előmászott az állatokból
Felhajnallott a jég-avarban
Káprázószerveibe ámult
Agyködeiből törvényt párolt
Kinyújtózott az idő mentén
                     évszázezrek lábujjkörmében
Ölt azt sejdítve hogy éltet
Piramist kőből koponyákból
Permet-próféta gépeket sarjadt
Szabad lépcsőkké szabdalódzott
Színezgette százféleképpen
                     halál-buzgárok bugyborékait
Látszatok fehér hálójában
                     kereste a fekete pókot 
Hűlt helyeket ütött botjával
Mindegyebbre vett egyre mindent
Szülő bolygóját kibelezte
Magába tükröződött vissza
Aztán leszokott önmagáról
Agyát kozmosz-agyra cserélte
- És akkor ő lett...
                     - a világ!

Moccan az űrben... mintha élne...