Marcus Valerius Martialis: Erotion halotti vers

Fronto apám, Flaccilla anyám, óvjátok e kislányt:
   rátok bízom az én kedves Erotionom, 
meg ne ijesszék őt a sötét árnyak, s ne remegjen,
   majd ha a tartarusi vad kutya rávicsorog. 
Most az idén telt volna be csak hatodik tele éppen,
   hogyha megért volna még ugyanannyi napot. 
Ősz patrónusait majd játszva derítse mosolyra,
   s közben az én nevemet mondja gügyögve nekik. 
Csöpp kis teste a durva rögöktől meg ne töressen,
   könnyű légy neki, föld – mint neked ő, amíg élt.

[fordította Havasi Attila]

Edward Lear: A Töpszli-Pöpszli Béb udvarlása

Koromandel partvidéke
töknövesztő partvidék:
ott a sűrű fák között
élt a Töpszli-Pöpszli Béb.
Csorba csupra, ócska széke
volt a háza minden éke,
mással nem rendelközött
ott a sűrű fák között,
mással nem rendelközött
ő, a Töpszli-Pöpszli Béb,
ő, a Töpszli-Pöpszli Béb.

Piszkancsfáknak erdejében,
hol a tök nő szerteszét,
hol az ösvény dombra visz,
járt a Töpszli-Pöpszli Béb.
S lámcsak, ott a domb tövében
négy fehér kis tyúk körében
ült az Édi Lédi Szmissz.
"Hol az ösvény dombra visz,
ott ül Édi Lédi Szmissz!" -
szólt a Töpszli-Pöpszli Béb,
szólt a Töpszli-Pöpszli Béb.

"Édi Lédi! Édi Lédi!
Hadd kérjem meg a kezét!
Lenne-é a hitvesem?" -
szólt a Töpszli-Pöpszli Béb.
"Nem jó itt magányban élni,
s úgy szeretném kicserélni
bús, unalmas életem.
Lenne-é a hitvesem?
Beragyogná életem!" -
szólt a Töpszli-Pöpszli Béb,
szólt a Töpszli-Pöpszli Béb.

"Koromandel partvidéke
halnövesztő partvidék,
s vízitorma is terem" -
szólt a Töpszli-Pöpszli Béb.
"Öné házam minden éke,
csorba csupra, ócska széke,
mert szerelmem végtelen
(s vízitorma is terem),
mint a tenger, végtelen!" -
szólt a Töpszli-Pöpszli Béb,
szólt a Töpszli-Pöpszli Béb.

S Édi Lédi bánatába'
könnyet ejtve így beszélt:
"Hitvesül hiába kér,
kedves Töpszli-Pöpszli Béb.
Önhöz mennék, ám hiába:
van már férjem Angliába' -
Angliában férjem él.
Ó! Sajnos hiába kér:
Angliában férjem él,
kedves Töpszli-Pöpszli Béb,
kedves Töpszli-Pöpszli Béb."

"Férjem nagykereskedése
(Szmissz Jakab és Társa cég)
küld időnként tyúkokat,
kedves Töpszli-Pöpszli Béb.
Csorba csupra, ócska széke
legyen csak házának éke,
s barátságunk megmarad.
Szmisszem küld majd tyúkokat,
s önnek is jut négy darab,
kedves Töpszli-Pöpszli Béb,
kedves Töpszli-Pöpszli Béb!"

"És habár ön oly parányi,
s a feje egy nagy kerék,
s pörge kalpagot visel,
kedves Töpszli-Pöpszli Béb,
ön annyira lárifári,
hogy szeretném korrigálni,
mit önnel közölni kell:
kérem szépen, menjen el!
Önnel ezt közölni kell,
kedves Töpszli-Pöpszli Béb,
kedves Töpszli-Pöpszli Béb."

Színusz öblén szilvakék a
töknövesztő partvidék:
sebzett szívvel oda tér
ő, a Töpszli-Pöpszli Béb.
Ott él a nagy Teknősbéka,
ősvilágnak maradéka,
s íme, hozzá így beszél:
"Menedékem te legyél,
a nagy vízen átvigyél!" -
szól a Töpszli-Pöpszli Béb,
szól a Töpszli-Pöpszli Béb.

Némán bőg a tenger árja,
teknőc ússza mély vizét,
s háta púpján véle megy
ő, a Töpszli-Pöpszli Béb.
Nemsokára messze jár a
lomha ősvilági pára,
napnyugat felé lebeg,
s háta púpján véle megy:
"Édi Lédi, ég veled!" -
zeng a Töpszli-Pöpszli Béb,
zeng a Töpszli-Pöpszli Béb.

S Édi Lédi Szmisszt azóta
őrzi ama partvidék,
s egyre sír: "Ó merre jár
ő, a Töpszli-Pöpszli Béb?"
Könnye egyre hull a csorba,
elhagyott öreg csuporba,
Édi Lédi sírdogál.
Könnye mint a tengerár,
s tyúkjainak sírdogál:
"Drága Töpszli-Pöpszli Béb,
drága Töpszli-Pöpszli Béb…"

[fordította Havas Attila]

Havasi Attila: Himnusz

Az ember bűzlik szüntelen
a vértől, mint a hentes.
Csak az én Uram bűntelen,
minden mocsktól mentes.

Csak az én Uram illatos,
nincs köztünk földi mása.
Az ember bűzlik, mint a fos:
ez immanens vonása.

Havasi Attila: Pekingi elefánt

Pekingi utcákon ballag egy elefánt
                              sétál az elefánt
pekingi utcákon
porcelánt vásárol pekingi üzletben
                              porcelánüzletben 
                              az elefánt.

Pekingi emberek bámulják meglepve
                              meglepve bámulják
porcelánüzletben
mit vesz az elefánt peking üzletben
                              kínai porcelánt 
                              vásárol ő.

Pekingi pénztárhoz sétál az elefánt
                              fizet az elefánt
porcelán-pénztárnál
pekingi pénztárgép zörögve zakatol
                              pekingi pénztáros
                              keze alatt.

Peking pénztárnál mogorva pénztáros
                              porcelán-pénztáros
goromba pekingi
mormolja morogva mogorva pénztáros
                              "nyolcvanhét jüan és
                              negyven mao."

Pekingi pénzérmék gurulnak csörögve
                              csörögnek gurulva 
porcelán-pénztárnál
goromba pénztáros mogorva pofát vág
                              száz jüant ad neki
                              az elefánt.

Pekingi pénztáros visszaad belőle
                              százasból visszaad
nézi az elefánt
mennyit ad vissza a goromba pekingi
                              abból még hiányzik
                              három jüan.

Pekingi pénztárnál így szól az elefánt
                              vásárló elefánt
így szól a pénztárnál
azt mondja pekingi nyelvjárást használva
                              "ebből még hiányzik
                              három jüan."

Pekingi pénztáros gorombán ráförmed
                              ráförmed gorombán
mogorva pénztáros
"gazember! mit képzel" satöbbi satöbbi
                              pekingi nyelvjárás
                              szavaival.

Pekingi utcákon kószál az elefánt
                              búskomor elefánt
utcákon kóborol
porcelánüzletben átverték, kirúgták
                              ott három jüannal
                              megvágták őt. 

Robert Gernhardt: Mondám

Mondám az éjjel: Fény legyen!
De nem lett egy fikarcnyi sem.

Mondám: Legyen bor víz helyett!
De bor, az sem keletkezett.

Mondám: Kelj fel és menj odébb!
De nem mozdult a nyomorék.

Így a hülyének sem vitás:
nem én vagyok a Messiás.

[fordította Havasi Attila]

Edward Lear: Hűvös homárok messzi hegyre hágnak...

Hűvös homárok messzi hegyre hágnak,
de lent már hűvösebb uborka sarjad,
s babérja hűvösebb az érckarajnak
únt bánatán a méla piruláknak.
Midőn dús nektár lanyha csöppje árad
a démonok s az ember serlegébe,
ott leskel akkor majd a halk egérke,
a szende tyúk, s a sün, e bolyhos állat.
Ám megmarad, mi zord futamba szője,
mely csüggeteg megül, s enyész borongva,
s a nap hulltán hullatja el naponta
borsózöld hangzatát távoli mezőkre.
S hol fondor rozmár gyűl találkozóra -
ilyen ilyen az élet -
hol friss bölénynép gyűl találkozóra,
ott édesebb a méz, sósabb a sóska,
útját a százlábú ütemre rója,
szappan veszését bőgik bús bölények,
rajban szökellnek zord rozmári népek,
s a zsenge pikszis int a tűnt reménynek.

[Havasi Attila fordítása]