Edward Lear: A Töpszli-Pöpszli Béb udvarlása

Koromandel partvidéke
töknövesztő partvidék:
ott a sűrű fák között
élt a Töpszli-Pöpszli Béb.
Csorba csupra, ócska széke
volt a háza minden éke,
mással nem rendelközött
ott a sűrű fák között,
mással nem rendelközött
ő, a Töpszli-Pöpszli Béb,
ő, a Töpszli-Pöpszli Béb.

Piszkancsfáknak erdejében,
hol a tök nő szerteszét,
hol az ösvény dombra visz,
járt a Töpszli-Pöpszli Béb.
S lámcsak, ott a domb tövében
négy fehér kis tyúk körében
ült az Édi Lédi Szmissz.
"Hol az ösvény dombra visz,
ott ül Édi Lédi Szmissz!" -
szólt a Töpszli-Pöpszli Béb,
szólt a Töpszli-Pöpszli Béb.

"Édi Lédi! Édi Lédi!
Hadd kérjem meg a kezét!
Lenne-é a hitvesem?" -
szólt a Töpszli-Pöpszli Béb.
"Nem jó itt magányban élni,
s úgy szeretném kicserélni
bús, unalmas életem.
Lenne-é a hitvesem?
Beragyogná életem!" -
szólt a Töpszli-Pöpszli Béb,
szólt a Töpszli-Pöpszli Béb.

"Koromandel partvidéke
halnövesztő partvidék,
s vízitorma is terem" -
szólt a Töpszli-Pöpszli Béb.
"Öné házam minden éke,
csorba csupra, ócska széke,
mert szerelmem végtelen
(s vízitorma is terem),
mint a tenger, végtelen!" -
szólt a Töpszli-Pöpszli Béb,
szólt a Töpszli-Pöpszli Béb.

S Édi Lédi bánatába'
könnyet ejtve így beszélt:
"Hitvesül hiába kér,
kedves Töpszli-Pöpszli Béb.
Önhöz mennék, ám hiába:
van már férjem Angliába' -
Angliában férjem él.
Ó! Sajnos hiába kér:
Angliában férjem él,
kedves Töpszli-Pöpszli Béb,
kedves Töpszli-Pöpszli Béb."

"Férjem nagykereskedése
(Szmissz Jakab és Társa cég)
küld időnként tyúkokat,
kedves Töpszli-Pöpszli Béb.
Csorba csupra, ócska széke
legyen csak házának éke,
s barátságunk megmarad.
Szmisszem küld majd tyúkokat,
s önnek is jut négy darab,
kedves Töpszli-Pöpszli Béb,
kedves Töpszli-Pöpszli Béb!"

"És habár ön oly parányi,
s a feje egy nagy kerék,
s pörge kalpagot visel,
kedves Töpszli-Pöpszli Béb,
ön annyira lárifári,
hogy szeretném korrigálni,
mit önnel közölni kell:
kérem szépen, menjen el!
Önnel ezt közölni kell,
kedves Töpszli-Pöpszli Béb,
kedves Töpszli-Pöpszli Béb."

Színusz öblén szilvakék a
töknövesztő partvidék:
sebzett szívvel oda tér
ő, a Töpszli-Pöpszli Béb.
Ott él a nagy Teknősbéka,
ősvilágnak maradéka,
s íme, hozzá így beszél:
"Menedékem te legyél,
a nagy vízen átvigyél!" -
szól a Töpszli-Pöpszli Béb,
szól a Töpszli-Pöpszli Béb.

Némán bőg a tenger árja,
teknőc ússza mély vizét,
s háta púpján véle megy
ő, a Töpszli-Pöpszli Béb.
Nemsokára messze jár a
lomha ősvilági pára,
napnyugat felé lebeg,
s háta púpján véle megy:
"Édi Lédi, ég veled!" -
zeng a Töpszli-Pöpszli Béb,
zeng a Töpszli-Pöpszli Béb.

S Édi Lédi Szmisszt azóta
őrzi ama partvidék,
s egyre sír: "Ó merre jár
ő, a Töpszli-Pöpszli Béb?"
Könnye egyre hull a csorba,
elhagyott öreg csuporba,
Édi Lédi sírdogál.
Könnye mint a tengerár,
s tyúkjainak sírdogál:
"Drága Töpszli-Pöpszli Béb,
drága Töpszli-Pöpszli Béb…"

[fordította Havas Attila]