Jannisz Ritszosz: Rák

És egy csapásra minden eltávolodott - arcok, a fák, a tenger,
tárgyak, események, a versek - odébb húzódtak, még odébb,
túl, túl, átellenben a partra - a férfi látta és nem látta őket. Ezek
mentek odébb - vagy ő hagyta el őket? A mozdulatlan
halál betöltötte a körme hegyéig. Éjszakánként
ezt a szörnyű mozdulatlanságot, ezt hallotta magában. Mégis
elalvás előtt és ébredéskor, mint addig is, rendszeresen
mosta fogát szőrehullott fogkefével:
így villantotta elő fehér, tiszta és magabiztos
utolsó mosolyát.

[fordította Képes Géza]

Jannisz Ritszosz: A másik város

Többféle magány van s ezek mind keresztezik egymást
- mondja -
fenn és lenn és mások középütt; különbözők vagy hasonlók,
elkerülhetetlenek,
szükségszerűek, vagy pedig olyanok, miket magunk választunk,
szabadon - ezek is mindig keresztezik egymást.
De mégis, benn a középpontban: ott a magány, az egyetlen -
mondja -
város: csupa üveg, majdnem gömbszerű, nincsenek benne szines
fényreklámok, üzletek, motorkerékpárok,
csak valami fehér fény, üres, ködös, mit csak néha szakít meg
egy-egy ismeretlen, felvillanó jeladás. Ebben a városban
laknak évek óta a költők. Ott járnak-kelnek zajtalanul
karba font kezekkel, némán emlékeznek
semmibe foszló, elfeledett eseményekre, tájakra, szavakra.
Ők a világ vigasztalói, mindig vigasztalanok, kiket üldöznek
kutyafalkák, emberek, férgek, egerek, csillagok,
üldözik őket még a saját kimondott vagy ki se mondott
szavaik is.

[fordította Képes Géza]

Jannisz Ritszosz: Papírszeletek (részlet)

Bezárt ez a kávéház is
bezár az is
amaz is.
Csak a motorbiciklik
éles reflektora fénylik
az éj kellős közepén.
Az álom szűkebb
mint a cella.

[fordította Képes Géza]