Samuel Beckett: Dieppe (francia változat)

1

megint a végapály
a holt kavics
a hátraarc majd a léptek
a régi fények felé

2

e homokcsík vagyok mely
kanyarog kavics és partföveny között
a nyári eső esik életemre
rám életem mely üldöz és követ
s a kezdet napján véget ér

drága pillanat látlak
a sorvadó köd függönyében
hol nem kell majd taposnom e hosszan torlódó küszöböket
és élem egy ajtó idejét
mely nyílik és csukódik

3

mit tennék e világ nélkül részvétlen arctalan
hol a lét csak egy pillanat hol minden pillanat
elcsorog az űrbe múlttá fagyott feledésbe
e hullám nélkül hol végül
test és árnyék együtt elmerülnek
mit tennék e csönd nélkül sóhajok örvénye nélkül
mely tombolva esdekel támaszt szeretetet
az ég nélkül mely felemelkedik
por hamu ballasztja fölött

mit tennék amit tegnap amit ma tettem
kukucskálva ökörszemablakomból nem maradtam-e magamra
bolyongva és forogva messze minden eleventől
bábuk között a térben
hangtalanul a rám zárt
hangok között

4

szeretném pusztuljon el szerelmem
hulljon eső a temetőre
és az utcákra ahol járok
siratva őt aki azt hitte szeret

[fordította Báthori Csaba]

Samuel Beckett: Cascando

1

miért nem csak a
szóömleny feladott
esélye

nem jobb-e a meddőségnél az elvetélés

ha nem vagy itt oly ólmosak az órák
örökké túl hamar kezdenek lomposodni
a karmok vakon tapodják a szükségnek ágyát
kikaparják a csontokat régi szerelmeket
üregeket hol valaha szemek tolongtak akár a te szemed
minden mindig jobb-e túl korán mint sohasem
a fekete szükség arcukba fröcsköl
mondani ismét kilenc nap nem úsztat el szerelmet
sem hold kilenc
sem élet kilenc

2

mondani ismét
ha te nem tanítasz én nem tanulok
mondani ismét van egy utolsó
a legvégső időkben is
utolsót koldulni
utolsót szeretni
tudni nem tudni színlelni
utolsó a legutolsó szavak között
ha nem szeretsz senki nem szeret
ha én nem szeretlek sosem fogok szeretni

újra felkavarni az áporodott szókat a szívben
szerelem szerelem szerelem az öreg dugattyú tompa puffogás
amint köpüli a változatlan
szó savót

újra a borzalom
hogy nem lehet szeretni
vagy szeretni de nem téged szeretni
szeretetet kapni de nem tetőled
tudni nem tudni színlelni
színlelni

én és mindenki más aki majd téged szeret
ha téged szeret

3

hacsak nem valóban szeret

[fordította Báthori Csaba]

Samuel Beckett: -

jó jó van egy ország
ahol a feledés ahol a feledés terhe
lágyan gubbaszt a névtelen világokon
ott a fej hallgat ott ember néma a fej
és nem tudja az ember semmit nem tud az ember
meghal a holt ajkak éneke
a homokfövenyen barangol
nincs semmit megsiratni

magányom ismerem ugyan őt alig ismerem
van időm azaz mondogatom magamnak van időm
de micsoda idő kiéhezett csont kutya idő
szüntelen kisápadó ég ideje napsugár szemernyi
ideje mely reszketve hunyorogva szállong föl
fekete esztendők mikronjaiban

azt akarjátok menjek Á-ból B-be nem tudok
nem tudok útrakelni nyomdok nélküli országban időzöm
igen igen szép dolog az ott a maguké egészen szép dolog
hogy mi az arról többé ne kérdezzenek
spirálok percek pora ami egyremegy
a némaság a szeretet a gyűlölet a némaság a némaság

[fordította Báthori Csaba]

Samuel Beckett: Serena III

rögzítsd e szépségkampót e palettán
a végső lehet az ember sose tudja

vagy hagyd el a nőt ő az Édenkert és aztán
plüss szűzhártyák a szemeden

vagy a Butt-hídon pironkodj szégyenedben
mammae elegyes hegy-völgyei
húzd föl a holdadat tiéd csakis a tiéd
föl föl föl az esthajnalcsillagig
bukj le a fő-gazométerig
Siralomvölgyben vadonatúj megtestesülés
bukj le a kicsi bíbor
imaházra
valami Mária-szív
a Bull s a Pool Beg soha nem elegyednek
ezen a földön

viszont iszkolj onnan szöcskekocsányon
tépj paripát a Viktória-hídon úgy helyes
settengj lopakodj a Ringsend Road mentén
Irishtown Sandymount rejtély találd meg Pokol tüzét
trillió szigma-firka a Merrion falakon
Jézus Krisztus Isten Fia Megváltó az Ujja
megkaparintott csajok vetkőzéskor isteni ötlet
a Bootersgradon szél- s hullámtörő
deres sirályokat pánikol a dagály
sipircre pereg láng szivedben a homok
ne bújj el sziklaszirtre mozogj tovább
mozogj tovább

[fordította Báthori Csaba]

Samuel Beckett: Serena II

ez a rengő föld

hinta-palinta álomba ködlik
félholt egy mócsing a többi üresjárat
bontsd szét fekete bozontját az irha
hamuszín csülleng
az erdőben vicsorgás és üvöltés ver föl minden madarat
kiveri a kurvákat páfrány-takarásból
ez az istenverte bolond homály átcsörtet a bozóton
míg vérbefúl
ez a macskajajos csönd
tépd ki a szívét

újra megreng a föld álmaiban
ős-sötét napokba visszazihál
Karmok satujában szüksége óráján
megvonaglik a zsák véli itt a vég
megcsappan a fény ideje el feküdni
Clew Bay sárgás virágok cserzőkádja
zarándok-piszkáló Croagh Patrick hinduvá csökik
odáig jutott elterült a dicsfény összes szigete felett
megfeszül most girlandok Szabbat-estjén
hórukkoltatva a mindenre képes hattyútesteket
kifele e baljós parttól szirt-fürtjeik
tőzeglápra pottyantja kölykeit
táncikálnak Blacksod Bay-ben a bálnák
előgurulnak az aszfodéloszok nyomukban az íriszek
úgy véli ütött az óra röstellkedik

felvitt egy vízválasztóhoz
ahonnan akárcsak a gyermekkor rubrikái
megpillantotta Meath-et ragyogva egy lúcborította hegyhasadékon át
ott nincs visszatérés
tengerre iszkoló ösvények és folyamatok gubanca
templomtornyok óvodája aztán a kikötő
akárha egy nő éppen eltakarná a mellét
és hagyj el engem
amennyi pánikban nyert bizalommal kikeltünk
annyival térünk vissza majd
ember és kutyája közt ne vesszen egy csöpp se pánik
legyen bár szuka a kan

csuhások elázott csapata
kussoltatja a terriert
rosszabb mint álom
e kis tüzes ribanc veszteg marad
e rengő föld
mindez a fantom viszolyodik fókusztalan
kár szemet behunyni
széttépi összes húrját a föld mint egy asszony zongorista
körbe-körbe vánszorognak ismét a varangyok
csapdáik felé lopakodnak
Meath meséje végetért
mormold el hát imád és menj lefeküdni
imádkozz mielőtt dalra fakadnak a lámpák a lúcfenyők mögött
itt e kőtérdek nem ingnak
aztán agyő a csontjaidnak

[fordította Báthori Csaba]

Samuel Beckett: Serena I

a jó öreg British Museum nélkül
Thalész és Aretino
a Regent's Park kebelén a lángvirág
sistereg a mennydörgés alatt
skarlát gyönyörűség ezen a földön sodródó haltetem
minden Istennel terhes dolog
lepréselve és vérben
egy szövőmadár mandarinvörös a hárpia fennhéjáz
a kondor ugyancsak redves boában
kukkolják majomdombon át az elefántokat
Írország
a fény leszivárog ősi szurokfészkeikre
kiszippant engem szélfelől a régi hű darab
George pávián lángvalagához
ah túloldalt az vipera
nyársra húzza patkányát
hófehér
belei izzó kályhacsövében
limae labor

ah atyám ki vagy a mennyekben

kapom azon magam hogy a Primrose Hillről
Blessed Islesnek nézem a Crystal Palace-t
ó jaj már csak ilyennek kell lennem
hát Ken Woodban ki más is lelne rám
dermedt lélegzettel a dzsungel közepében
csak a leghajszoltabb szerelmesek
meglep hogy megindít a Tower-hídnak
bókoló rengeteg kusza kémény
a vipera-pukedli a City felé oda-vissza
míg az alkonyatban egy uszály
gőgjétől elvakulva
félretaszítja a billenőgerendát
majd a mentő szürke rakterében
sóhajok apályperemén zihálva
majd lekuporodom a csőcselék közé
mígnem egy pimasz kis takonypóc karikás szemű
faggatni kezd hogy kell-e még a Mirror
őrült dühvel spurizok át a Házas Férfiak szállásán

Véres Tower
és fene messze teljes sebességgel átvág Wren óriás kötekedője
és szidom a ketrecbe zárt napot lihegve a padozaton
a lángoló urna alatt
nem születtem Defoe-nak

de Ken Woodban
ki lelne rám

fivérem a légy
a közönséges házilégy
kikever sötétről a fényre
letanyáz helyén a napon
hat lábát köszörüli
örvend szárnyainak-pikkelyeinek
ez élete ősze
nem hízlal többé se tífuszt se mammont

[fordította Báthori Csaba]