Samuel Beckett: Serena II

ez a rengő föld

hinta-palinta álomba ködlik
félholt egy mócsing a többi üresjárat
bontsd szét fekete bozontját az irha
hamuszín csülleng
az erdőben vicsorgás és üvöltés ver föl minden madarat
kiveri a kurvákat páfrány-takarásból
ez az istenverte bolond homály átcsörtet a bozóton
míg vérbefúl
ez a macskajajos csönd
tépd ki a szívét

újra megreng a föld álmaiban
ős-sötét napokba visszazihál
Karmok satujában szüksége óráján
megvonaglik a zsák véli itt a vég
megcsappan a fény ideje el feküdni
Clew Bay sárgás virágok cserzőkádja
zarándok-piszkáló Croagh Patrick hinduvá csökik
odáig jutott elterült a dicsfény összes szigete felett
megfeszül most girlandok Szabbat-estjén
hórukkoltatva a mindenre képes hattyútesteket
kifele e baljós parttól szirt-fürtjeik
tőzeglápra pottyantja kölykeit
táncikálnak Blacksod Bay-ben a bálnák
előgurulnak az aszfodéloszok nyomukban az íriszek
úgy véli ütött az óra röstellkedik

felvitt egy vízválasztóhoz
ahonnan akárcsak a gyermekkor rubrikái
megpillantotta Meath-et ragyogva egy lúcborította hegyhasadékon át
ott nincs visszatérés
tengerre iszkoló ösvények és folyamatok gubanca
templomtornyok óvodája aztán a kikötő
akárha egy nő éppen eltakarná a mellét
és hagyj el engem
amennyi pánikban nyert bizalommal kikeltünk
annyival térünk vissza majd
ember és kutyája közt ne vesszen egy csöpp se pánik
legyen bár szuka a kan

csuhások elázott csapata
kussoltatja a terriert
rosszabb mint álom
e kis tüzes ribanc veszteg marad
e rengő föld
mindez a fantom viszolyodik fókusztalan
kár szemet behunyni
széttépi összes húrját a föld mint egy asszony zongorista
körbe-körbe vánszorognak ismét a varangyok
csapdáik felé lopakodnak
Meath meséje végetért
mormold el hát imád és menj lefeküdni
imádkozz mielőtt dalra fakadnak a lámpák a lúcfenyők mögött
itt e kőtérdek nem ingnak
aztán agyő a csontjaidnak

[fordította Báthori Csaba]