Bodor Béla: apokalipszis, félemelet

A megfagyott idő zöld grízjegében
egy-mozdulatlanságban állnak a
klubtagok, áll a százforintos érem
a pulton, és a büfféspár maga;

nem sejthető, hogy köttetett-e üzlet,
csak inna most a két dagadt pacák,
de nem tud, állni kell hevét a tűznek,
a lángjegűnek, mely az éjszakát

még mindent látó, már lehunyhatatlan
szemükre égeti. S te kinn, a parkban
zacskód fölé hajolsz, megzörgeted

a vaksötétben, hánytatóan étlen
ropogtatsz zsömlét, zacskót, egyremegy,
elejted. Sírsz. Emelkedsz észrevétlen.