2010. szeptember 21., kedd

Fodor Ákos: (Ugyanaz

mikor a papírszelettel, késpengével,
megnyálazott ujjal, vagy egyéb,
műgondot és rögtönzést szerencsés
arányban egyesítő módon begyűjtött
hamuhengerkét, hamulepényt, hamupillangót,
pormacskát, holt-hajszálhektakombát,
virág- és grafitporkupacot
úgy ejtem, fújom, kenem, csapom
a - nem épp üres - hamutartóba, hogy
annak tartalma riadt verébcsapatként
szétrebben, hogy tágabb körben leüljön:
az méltó díja íly fáradozásaimnak)

2010. szeptember 20., hétfő

Jannisz Ritszosz: Papírszeletek (részlet)

Bezárt ez a kávéház is
bezár az is
amaz is.
Csak a motorbiciklik
éles reflektora fénylik
az éj kellős közepén.
Az álom szűkebb
mint a cella.

[fordította Képes Géza]

2010. szeptember 19., vasárnap

Tristan Tzara: Spanyolország 1936

Lépések ifjúsága a hamúban
reggeli süketségedet leplezi a nap
midőn a kígyó is szántani kezdi
kristályos lassú ércégetéssel
a bőrrel s tejjel cserzett hegytaréjokat
a madarak vitéz ereje alól
kiütközött a tél fegyveres harc-szava

sírjatok nők ha jól esik
matrózok oltalmazzák könnyetek

de a vascsörgésű vonalak mögött
micsoda fehérborszínű tisztás kél
folyékony szavától függ visszatérte
a vad varjaknak a világ korsajába
tápláló kezek vonta
varsák kegyetlensége
és fölszegzett harangjaival
fáradhatatlan levegőég
a gólyalábon járó halottakkal
a lámpák fényfickándozása közt

sírjatok nők ha jól esik
matrózok oltalmazzák könnyetek

valahol
van egy ország kocsiként a tengerhez fogva
halcsárdák kifüggesztett aranya
a halál dagasztotta zsákok
s a narancsok robbantják szét a keresztútakat
a faliórák lapjait
hol húsból van a nők nevetése
s hol a hajkútba elmerülnek
a legtündöklőbb éjszakák oldalt a nappal
a medáliák mérlegén

sírjatok nők a megtalálhatatlan utakon
a matrózok megosztják könnyetek

fénylik az élet már előre
mert holl a hajók orráról lám a lakat
a kiégett mészkő-pilléreken és az élet
hever szorosra zárva a fogak ajtait
közvetlenül a halál szájszögletében
ott hever alig ismerve föl forrását a retteneteset
fussatok nők új s új szenvedések felé
matrózok oltalmazzák kisdedeitek

az élet az élet fénylik már előre
tekintete együtt rebben az erdők gyors vízbarázdáival
mikor a tenger kicsap a karok partjára, melyek ölelik

nevessetek nők ha jól esik
a matrózok nyer aki meghal-t játszanak

vörös a föld ebben az országban de a férfiak
abból a vasból vannak verve
amit a szél válogat ki az avarból
szárnyakhoz pecsételődten
futja az utcát kurta múltjuk
halál sivít a repedéseken
és esőfátylak minden flótán
minden hibán s a dalok csapatban
szállnak föl akár a halál
annak vérében ki örökre az éjjel azonosult
megvallván társnélküliségét

akár a foszforba alapozott jövője
a fonott berakások folyondárai
gyermeki fénye a gyökéri
nyelve az olvadt vascsomókba keverült
matrac matrac fájdalma a folyó üveglapján csikorog
széttépett ég asszonyos álomkórsággal teli
föld ledöngölt
sose levert

a sokaságban antik lelkesültség
s az emberek csitíthatatlan mítoszainak testvériségei
a holnap kacajainak parazsa

[fordította Illyés Gyula]

2010. szeptember 13., hétfő

Palasovszky Ödön: Opál himnusz

Állj meg.
Állj meg és kiálts.
Kiáltsd ki, ami benned lakik.
Ne félj.
Ami űz, ami hajt –
ami felé törtetsz,
ami fáj,
ami jó.
Kiáltsd ki szóval, jajjal,
kiáltsd ki kezeid gesztusával
arcod tekintetével,
tested táncával.
Kiáltsd ki az élet értelmét, tetteid értelmét, szenvedéseid és küzdelmeid ragyogó és szörnyű értelmét – –

Ember vagy. Az öröm játékai legyenek ezek.
A fájdalom játékai.
Teremtő kedved játékai
Teremtő fantáziád gazdag játékai.
A szenvedélyek játékai,
mert ezek paskolnak téged a sírig.
A harcok játékai,
mert küzdő ember vagy és nem pihenhetsz.
Erők játékai – melyek sorsodból fakadnak és megszabják sor
-sodat.
Ritmusok, energiák, formák játékai, tiszta anyagok, sugarak játékai, melyekbe két vállad ágyazva van. Fények és hangok és moccanások, – iramok – törvényszerűségek játékai –
Teremtő és romboló tested, szélfútta lelked játékai – –

Mert mind egy család, aki te szeretsz. Keresd meg őket a te játékaidban. Keresd meg magadat is.
Hol vagy te? hol vagy?
Mert mind egy család, akinek a szemében ugyanaz a tűz villan.
Akivel egy pohárból iszol
aki szereti azt, akit te szeretsz
akivel egy kereket hajtasz
akivel egy tóba nézel.
Akivel egy a hited. Egy az örömöd. Akivel egysorban rabos-kodsz, görnyedsz, egysorban harcolsz és egy eszméért hullasz le némán.
Keresd meg őket a te játékaidban. Kiálts nekik: a te vérszerinti rokonaidnak –

Üdvözöld velem a Napot, és az áramokat melyek arcodat beragyogják.
Üdvözöld velem az eleveneket és a holtakat.
Üdvözölj velem mindent ami moccan, ami harsan, ami tün-
döklik
ami száguld, ami gyújt
ami formál.
A föld erőit, a test erőit, a lélek erőit.
A dolgok másuló alakját, arcát.
A dolgok magvát. Gáttalan iramát.

Akarsz másféle házat? akarsz másféle munkát?
Akarsz másféle közösséget? akarsz másféle gondolatokat?
Úgy ahogyan a lelked kívánja?
a te szabad és bátor nyugtalan lelked?

Állj meg és kiálts.
Tested táncával, lelked szüntelen hangjaival.

Talán meghallja valaki
talán mások is kiáltanak.
Talán mindenki így fog kiálltani.
Talán megváltoztatja arcát a világ.

2010. szeptember 12., vasárnap

drMáriás: Gyerek

szomszéd gyerekek
verik az ajtót
az egyik hétéves és már jó karatés
a másik ötéves és kisujjában a szimfóniák
a harmadik tízéves és már lopott hét autót
a negyedik kilencéves és már olvasta a bibliát
az ötödik hároméves és jobb idõbeosztást talál ki számomra
a hatodik nyolcéves és már egy háremen robogott végig mondja
az én gyerekem meg csak néz tanácstalanul
ugrál a zakómban
és nagyokat röhög
tükör elõtt állva
örül
én is örülök
lehet hogy azt hiszi
hogy már meghaltam

2010. szeptember 9., csütörtök

Edward Lear: A Töpszli-Pöpszli Béb udvarlása

Koromandel partvidéke
töknövesztő partvidék:
ott a sűrű fák között
élt a Töpszli-Pöpszli Béb.
Csorba csupra, ócska széke
volt a háza minden éke,
mással nem rendelközött
ott a sűrű fák között,
mással nem rendelközött
ő, a Töpszli-Pöpszli Béb,
ő, a Töpszli-Pöpszli Béb.

Piszkancsfáknak erdejében,
hol a tök nő szerteszét,
hol az ösvény dombra visz,
járt a Töpszli-Pöpszli Béb.
S lámcsak, ott a domb tövében
négy fehér kis tyúk körében
ült az Édi Lédi Szmissz.
"Hol az ösvény dombra visz,
ott ül Édi Lédi Szmissz!" -
szólt a Töpszli-Pöpszli Béb,
szólt a Töpszli-Pöpszli Béb.

"Édi Lédi! Édi Lédi!
Hadd kérjem meg a kezét!
Lenne-é a hitvesem?" -
szólt a Töpszli-Pöpszli Béb.
"Nem jó itt magányban élni,
s úgy szeretném kicserélni
bús, unalmas életem.
Lenne-é a hitvesem?
Beragyogná életem!" -
szólt a Töpszli-Pöpszli Béb,
szólt a Töpszli-Pöpszli Béb.

"Koromandel partvidéke
halnövesztő partvidék,
s vízitorma is terem" -
szólt a Töpszli-Pöpszli Béb.
"Öné házam minden éke,
csorba csupra, ócska széke,
mert szerelmem végtelen
(s vízitorma is terem),
mint a tenger, végtelen!" -
szólt a Töpszli-Pöpszli Béb,
szólt a Töpszli-Pöpszli Béb.

S Édi Lédi bánatába'
könnyet ejtve így beszélt:
"Hitvesül hiába kér,
kedves Töpszli-Pöpszli Béb.
Önhöz mennék, ám hiába:
van már férjem Angliába' -
Angliában férjem él.
Ó! Sajnos hiába kér:
Angliában férjem él,
kedves Töpszli-Pöpszli Béb,
kedves Töpszli-Pöpszli Béb."

"Férjem nagykereskedése
(Szmissz Jakab és Társa cég)
küld időnként tyúkokat,
kedves Töpszli-Pöpszli Béb.
Csorba csupra, ócska széke
legyen csak házának éke,
s barátságunk megmarad.
Szmisszem küld majd tyúkokat,
s önnek is jut négy darab,
kedves Töpszli-Pöpszli Béb,
kedves Töpszli-Pöpszli Béb!"

"És habár ön oly parányi,
s a feje egy nagy kerék,
s pörge kalpagot visel,
kedves Töpszli-Pöpszli Béb,
ön annyira lárifári,
hogy szeretném korrigálni,
mit önnel közölni kell:
kérem szépen, menjen el!
Önnel ezt közölni kell,
kedves Töpszli-Pöpszli Béb,
kedves Töpszli-Pöpszli Béb."

Színusz öblén szilvakék a
töknövesztő partvidék:
sebzett szívvel oda tér
ő, a Töpszli-Pöpszli Béb.
Ott él a nagy Teknősbéka,
ősvilágnak maradéka,
s íme, hozzá így beszél:
"Menedékem te legyél,
a nagy vízen átvigyél!" -
szól a Töpszli-Pöpszli Béb,
szól a Töpszli-Pöpszli Béb.

Némán bőg a tenger árja,
teknőc ússza mély vizét,
s háta púpján véle megy
ő, a Töpszli-Pöpszli Béb.
Nemsokára messze jár a
lomha ősvilági pára,
napnyugat felé lebeg,
s háta púpján véle megy:
"Édi Lédi, ég veled!" -
zeng a Töpszli-Pöpszli Béb,
zeng a Töpszli-Pöpszli Béb.

S Édi Lédi Szmisszt azóta
őrzi ama partvidék,
s egyre sír: "Ó merre jár
ő, a Töpszli-Pöpszli Béb?"
Könnye egyre hull a csorba,
elhagyott öreg csuporba,
Édi Lédi sírdogál.
Könnye mint a tengerár,
s tyúkjainak sírdogál:
"Drága Töpszli-Pöpszli Béb,
drága Töpszli-Pöpszli Béb…"

[fordította Havas Attila]

2010. szeptember 8., szerda

Bella István: Tavasz előtt

A nyurga égnek tükröt tart a lék,
s a kövek alól menekvő halak
már érzik, amint meghajlik a jég
a sugarak roppant súlya alatt.

Ezüstfarú jércék sikonganak,
kapkodnak a dőlő sugarakért.
Örömüktől elszabadul a nap
– leperzseli a fagy szemöldökét –

Holnap kicsap az árkokból a víz,
kavargó vadvizek kémlelgetik
a végtelent, fehéren habzó barkák,

vizükre kölykök futnak, combukig
csapkod a szagos szél, s már rúg, ágaskodik
izmaikban a fékevesztett szabadság.