Domonkos István: Majd-nem-vers

Várady Tibornak

mást kövess félelem
mássz rám közöny
súlyosbítsd alfelem kényelem
nyakörves ingerek
vereségekben pácolt zsigerek
dermedt kezek

szedjetek szét szedjetek szét

sminkelj tettetett lét
csukódj be imakönyv
rajtolj kifakult angyal
dőlj fúróiszapba harang
gagyogj mária a kapkodóruhádban
gyónások áhitat

szedjetek szét szedjetek szét

mást kövess hómező
bádogbögrén ujjlenyomat
könyörülj a konclesőkön
bölcső ringasd a csizmát
ágy melengesd a fegyvert
fal fogadd az ökölcsapást
padló a homlokot
közöny kényelem

szedjetek szét szedjetek szét

rántsd ki alólam hon a rétet
homokzsák tövében
homoríts honalapító
irányítsd pillantásunk
a csillagokra találat
lédús csók madárdal

szedjetek szét szedjetek szét

öblítsd a múltat a jövőbe
verd béklyóba a cselekvést remény
tétovázz jóakarat
dédelgesd üzemhibád lét
közöny kényelem

szedjetek szét szedjetek szét

maradj pártában dal
üssön rád új sebet
ismét a megismerés
orrvas tépj bele véknyába
dobogás reszkettesd meg
kis intarziás dobozát
a benne lapuló szerelmeseket barátokat
sziréna fékszó

szedjetek szét szedjetek szét

üzemeltesd az emlékezetet
szégyen
gyerekszemek kacsók

szedjetek szét szedjetek szét

találj karikagyűrűt
a combközi szakadék
iszapjában
verj gyökeret farzsebedben
csikló-báró
szaloncukor fenyőfa

szedjetek szét szedjetek szét

lapozz uram
a következő oldalon vagyok
követlek a pálma-pagonyban
hol bugyiillatot rakosgat
a szél szerte a padokra
tengerbe vezető lábnyomok hullámok

szedjetek szét szedjetek szét

becsület ürítsd ki
végképp a zsebem
cselekedj velem
véletlen helyezd kincsre
a kezem
álkulcsok érvek

szedjetek szét szedjetek szét

légy rátarti rázó hideg
húzd magadra a jelent
idomvas
lépteim add vissza járda
testem melegét
körmeimet beton
add vissza hangom sikátor
add vissza sár a vérem
vér az eget szemembe
vagy ne is
inkább

szedjetek szét szedjetek szét
szedjetek szét szedjetek szét
szedjetek szét szedjetek szét

Thomas Bernhard: Huszonhat évesen

Az erdők, a dicsőség s a szegénység 

huszonhat éve,

huszonhat újévi nap, és egy barátom sincs,

de van a halál,

és újra meg újra a Nap,

és egy pár vízhatlan cipőm sincs a Föld rázkódásai ellen.

Huszonhat év,

akár álomban, egy rosszul énekelt korál

az áprilisi szélben,

és nincs házam és anyám sem,

és nincs képzetem Istenről, az Atyáról, ki a napszámosokból szól.

Huszonhat év,

sörvedelők, szentek, gyilkosok és őrültek között,

a városban s a felduzzadt falvakban,

naponta megteremtődöm s naponta kiokádnak,

tántorgok karácsonytól karácsonyig,

nincs cipész, nincs vendéglős, nincs koldus,

gitár nélkül és Biblia nélkül,

októberben honvágytól betegen,

augusztusban a virágoktól halálos betegen.

Huszonhat év,

melyet senki nem élt meg,

sem gyermek, sem sír, sem

a sírásó, akivel egy sörözőasztalnál szólhattam.

Huszonhat év,

egyetlen jogtalanságban mindenki ellen,

apám boroshordói közt lerészegedve,

romlott völgyekben

nevető képpel eljátszottak s odahagytak,

nincs más, mint hó és sötétség

s az atyák mély nyomai,

melyekben halálos lelkem küszködve gázol visszafelé.

[fordította Erdélyi Z. János]

Tomas Tranströmer: Két város

Két város egy szoros két oldalán:
az egyik megszállt, elsötétült,
a másikban lámpák ragyognak.
A fényes part hipnotizálja a koromsötétet.

Révülten kiúszom
a csillámló fekete vízre.
S váratlan tubaszó harsan az éjbe.
Baráti hang valahonnan: "Vedd a sírod és menj haza."

[fordította Mervel Ferenc]

Domonkos István: Der springt noch auf!

nos költészet egyedül maradtunk
nem ezt akartuk
a napon ülünk és egymásra vicsorítunk
számítók voltunk mindketten
kipécéztél mert szükséged volt rám
élned kellett
üstökön ragadtalak
jármű kellett
mert azt hittem valahol várnak rám
konyhakéssé váltál kezemben
embereket ígértél s most
köveket zúdítasz felém
koponyám egyetlen kék csomó
az idegágak lassan
leszakadoznak bennem
éretlen termésük
a céltalan gyűlölet nyálkájába taposva
vadszamár voltam
idióta lótetű
elindultunk s azt mondtad:
íme a barackfa: szép
erőszakold meg
tedd magadévá
nyomj be neki
és én megtettem költészet
jajgattam közben
s te azt mondtad: ez a gyönyör!
azt mondtad: íme a búzatábla
nyomj be neki is
mert szebb mint a tenger: táplál
porzott a határ
a levegő hasábokra szakadt fölöttem
nyöszörögtem
s te azt mondtad: ez a gyönyör!
azt mondtad: íme az ürgelyuk
szebb a kútnál mert életet rejteget
tágíts egyet rajta!
s mikor félájultan hasra feküdtem
azt kiáltottad: avanti, avanti!
nicht-hinaus-lehnen!
ecco la dolce vita!
emlékszel költészet?
azt mondtad: íme a csatorna az akác
a távoli házak (megtettem úgy a távolból)
a villanykarók a sínpár a kövek
vakondtúrások hangyabolyok
nyulak verebek
még akkor sem kezdtem el kétkedni benned
amikor egy vörös parókás
holtan maradt a kezemben
feléd fordultam könnyes szemekkel
de te azt kiáltottad: ecco la dolce vita!
igen költészet
az éjszakának is nekirugaszkodtál
a gomolygó párafellegeknek
fényfoltoknak költészet
s most mit tettél elébem?
két kiló rozsdás szöget
egy kalapácsot és egy üres tyúkketrecet
lényemmel etettelek költészet
s girhesebb vagy a kiszácsi lónál
melyet bámulva egyszer
egy pillanatra elfeledtelek
koncentráttal foglak etetni költészet
kilakoltatlak magamból
a puha vérdíványokról a ketrecbe
meghízlallak költészet
látod ez lett a vége
pedig te vagy a megmondhatója
hogy még a tyúkszarban is csak téged láttalak
a gyomromban lesz a sírod költészet
csúnyán elbántunk egymással
ez elmúlt tíz év alatt
te szögesdrót vagy
én meg az üres telek
konzervdobozok másznak felém
lyukas lábasok használt kötszerek
s mikor esténként magamba pislantok
az elmeszesedett erek mentén látom:
gilisztáim menekülnek!
szidoloztalak költészet
rovarirtó szerekkel védtelek
permeteztelek
emlékszel költészet?
azt mondtad: anya
emlékszel költészet?
azt mondtad: lány
azt mondtad: apa
emlékszel költészet?
azt mondtad: testvér, család, otthon, leves
emlékszel költészet?
azt mondtad: hitves gyerek
azt mondtad: haza
emlékszel költészet?
azt mondtad: haladás, tudás, kozmosz
azt mondtad: barát
emlékszel költészet
HALT! költészet

Malcolm Lowry: A Vulkán alatt megjelenése után

A siker: akár a dögvész.
Rosszabb, mint ha házad ég, szörnyűbb, mint a robaj,
amivel a szarufák huppannak a lángokba, ahol mindened elvész,
míg nyitott szemmel várod, hogy amit tettél, abba belehalj.

A hírnév, mint az iszákos, elkótyavetyéli a lélek otthonát,
a szemedbe dörgöli, hogy érte dolgoztál, csakis érte –
ó, ne lett volna, hogy csalárd cuppanása a számat érte!
siker-bukás vaku-villogásától távol, sötétségben, ha élhetnék tovább.

[fordította Petri György]

Domonkos István: Felelősség

végel lacinak


tegnap meghalt a szomszédom
senkit sem akarok ijesztgetni
hatvanöt éves volt
tegnap délelőtt
egészen közelről
láttam az arcát
többet erről nem mondhatok
ma temetik
kijött a pap
meg a kántor
ismerjük a mesét
egy kalapács szegek
piff-paff
tegnapelőtt még fenn ült
kertünkben a cseresznyefán
éjnek idején
és mikor a fényt ráirányítottam
hozzám vágta a papucsát

Hans Mühlethaler: A szavak elakadnak

a szavak elakadnak
egy fal
leomlik köztünk

virág
kékjébe nézek
mely nincs többé
és kérdéseim megfúlnak benne

lélegzetedben nyárfa lombja reszket

[fordította Petri György]