Paul Celan: Egy táj vázlata

Gömbsírok, lent. Körös-
körül egynegyedes ütemben az esztendő lépte
a meredélyen.

Láva, bazalt, világszív
izzította kőzet.
Forrástufa,
melyből nekünk a fény fakadt,
a lélegzet előtt.

Tenger porlasztotta, olajzöld
a járhatatlan óra. Közép-
tájt, szürke
kőnyereg rajta,
elszenesedve, kidudorodva
villog a csillagos
állati homlok.
Pályatestek,
útperemek,
lerakóhelyek,
törmelék

Fényszökés, mérhető, a
bogáncsformából:
némi
vörös némi
sárgával beszélget.
Kétségbeesett tekinteted
légfátyla.
Az utolsó
lovagló homokszem.

(A kertek
a lapályon, hajdan, a
morva mező, az
árvalányhaj
megmosolygott szava.
A halott körhinta, koccanás.
Keringtünk
tovább.)

A lovagló homokszem, a
ráfüggesztett tekintet.
Az óraajtó és
csapódása.

[fordította Oravecz Imre]