Amit lehetetlen olyan egyszerűen; ami
– így derül ki – olyan egyszerűen: nincs.
(Lám, így is csupa gondolatjel, pontosvessző,
kettőspont az egész.) De hogy mindezeknek huszonöt,
vagy
legalább huszonhárom éve… És az
akkori szorongások ma már szinte megnyugtatások, bár
ez szintén nem biztosít semmit a jövőre.
Hogy ott mentek az öntvénybeton járdán
az „alsói” állomás felé. Félköralakban
kiszélesedett az út, valamivel
az „Élelmiszerkiszerelő” üdülője előtt.
(De a kőpadok a régiek voltak, feleslegesen
masszívak és feleslegesen cirádásak.) Kiszélesedett
az út a beperdülő levelű gömbakácok alatt; a poros
orgonabokrok tövébe szemeteltek. Igen,
a tömör kőpadokat nem említette (a tamariszkuszok
alatt!),
de másutt már beszélt a bástyaszerűen kiképzett
öbölről, ahol úszott egyszer vagy nyolcszáz tempót.
Később oda hullt az őszibarackhéj.
(Oda, vagy csak a fák alá.) Az akkori
szorongások huszonöt vagy huszonhárom
biztonságos évet határolnak. Még arra is
emlékszik körülbelül, mifélék. (Miféle szorongások.)
S bár semmi biztosíték a… de ha bekövetkeznek, sem
tagadhatja:
valamit enyhít a dolog fájdalmasságán,
(semmit sem enyhít rajta), az a huszonöt
vagy huszonhárom – ne is mondjuk: viszonylag és
szorongva –
biztonságos év.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése