Orbán Ottó: Öreg szerelmesek

Az idő, a titkos ügynök már rég beépült szervezetünkbe;
házasságunk annyi veszélyen átcsempészett mikrofilmjén
meszes gerincünk röntgenképét látni.
Húsz év – sok is egy átlagos, értelmiségi párnak.
Van bennünk valami vérlázító.
Romeo és Júlia egy újabb reformnemzedékből,
őszen, mérsékelt súlyfölösleggel –
inkább egy burleszkfilmbe illenénk,
mint a szűk világváros zsúfolt kriptájába,
ahol most már csak egymás szemébe nyílik a titkos alagút…
imbolygó fény… a hatvanas évek…
a testünk éppolyan átlátszó, mint a tervünk,
melyet kínjában ötlött ki a méregkeverő, kontár barát…
A fiatalság lebukik, ha túl soká él; ez a sorsa.
Kispárnánkat a fejünk alá gyűrve lassan süllyedünk.
De ha gyülemlő ráncaink harisnyaálarcát lehúznánk,
előragyogna mögüle az ifjú koponya,
s kézfejünkön az őrült tetoválás: VAN FÖLTÁMADÁS!