Tomas Tranströmer: Második számú gyászgondola

   I

Két aggastyán, após s veje, Liszt és Wagner, a Canal Grandenál
laknak együtt a nyugtát sose lelő asszonnyal, nejével a királynak,
Midasznak, aki mindent, amihez csak hozzányúl, Wagnerré alakít.
A tengervíz zöld hidege a palota padlóján közéjük felszivárog.
Wagner nyúzottnak látszik, jólismert paprikajancsi-arca fáradtabb,
                                                                               mint korábban,
az arca fehér zászló.
Súlyosva rakva a gondola életükkel, két menettérti jegy s egy
                                                                               darab egyszeri.

   II

Az egyik palotaablak kicsapódik s a váratlanul támadt huzatban
                                                             grimaszokat kell vágjanak.
Kint a vizen feltűnik a szemetesgondola, két egyevezős bandita
                                                                                     kanalazza.
Liszt most néhány akkordot jegyzett le, annyira nehezek, hogy
                                                        Páduába kellene küldeni őket
analízisre az ásványtani intézetnek.
Hullócsillagok!
Ahhoz túl súlyosak, hogy pihenni tudjanak, süllyednek,
                                          csak süllyednek át a jövőn s egészen le
a barnaingesek éveiig.
Súlyosra rakva a gondola a jövő halombagyűlt köveivel.

   III

Lőrések 1990 irányába.

Március 25. Nyugtalankodás Litvánia miatt.
Álmomban nagy kórházat látogattam meg.
Sehol semmi személyzet. Mindenki páciens volt.

Ugyanazon álomban volt egy újszülött lány is
ki teljesen összefüggő mondatokban beszélt.

   IV

Vője mellett, aki a kor embere volt, Liszt maga csak akár
                                                                molyette garndseigneur.
De ez álöltözet csak.
A mélység, mely kipróbál s elvet különböző álarcokat, éppen
                                                                        ezt jelölte ki neki -
a mélység, mely bejutni akar az emberekbe anélkül, hogy saját
                                                               arcát felfedné mielőttünk.

   V

Liszt abbé szokva volt ahhoz, hogy őmaga vigye útitáskáját, akár
                                                                               havaseső hullt,
   akárha nap sütött
s mikor majd meghal egyszer, nem kell, hogy valaki várja az
                                                                                     állomáson.
Egy kitűnő konyak enyhe illatfelhője ragadja majd magával
                                                                       sok teendője közül.
Mert mindig van tennivalója.
Kétezer csak a levele évente!
Az iskolásgyerek ő, ki százszor kell leírja a szót, hol hibát ejtett,
                                                             hogy végre hazamehessen.
Az egyszerű fekete gondola súlyosra van púpozva életekkel.

   VI

Vissza 1990-hez.

Azt álmodtam, hogy húsz mérföldet hiába autóztam.
Megnagyobbodott minden. A verebek nagyok lettek, mint a tyúkok,
s éneklésükbe belesüketültem.

Azt álmodtam, hogy a konyhaasztalra
zongorabillentyűket rajzoltam. S némán játszottam rajtuk.
A szomszédok pedig betértek, hogy hallgassák.

   VII

A zongora, amelyik az egész Parsifal alatt csak hallgatott
                                                                         (ámbár odafigyelt)
   ismét szóhoz jut végre.
Sóhajok... sospiri...
Mikor ma este Liszt játszani fog, egészen lenyomva tartja majd
                                                                             a tengeri pedált,
hogy felszálljon a tenger zöld ereje a padlón keresztül
                                             s egybefollyon a ház minden kövével.
Jó estét, gyönyörű mélység!
Az egyszerű fekete gondola súlyosra van púpozva életekkel.

   VIII

Azt álmodtam, hogy iskolába kellett volna mennem, de elkéstem.
A teremben mindenkinek az arcán fehér álarc volt.
Melyikük volt a tanár, nem lehetett megmondani.

[fordította Sulyok Vince]

A költő jegyzete a vershez: Az 1882/1883-as év fordulóján Liszt meglátogatta
lányát, Cosimát és ennek férjét, Wagnert, Velencében. Wagner néhány hónappal
később meghalt. Ekkoriban Liszt két zongoradarabot komponált, melyeket aztán
"Gyászgondola" címmel tett közzé.