Némaságomtól puszta évek,
gond, s gondolat-gyötörte fő -
a hallgatásból, ím, kilépek,
mint aki sírból jön elő.
Még eszméletem világára
beúszik elmúlt éjjelek
s névtelen napok sivársága,
nem rejtve mást mint végzetet.
Még félelemtől meggebedve
- noha nem fogja körbe rács -
gondolat borong nyílt egekre,
s csupán óhaj a szárnycsapás.
Mint aki betegágyról fölkel,
csak botladoz a költemény,
minden szó erőtlen dühömmel
s megfeszült kínommal tömény.
Elszántan szó a szóhoz rakva,
kurta az írás, mint amit
halálraítélt ró a falra,
míg sortűz várja odakint.
[fordította Nagy László]
Bob Dylan
10 éve
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése