Most adok még egy szonettnyi esélyt:
valaminek, amit még nem is sejtek.
Micsoda bizalom, hogy már zökkenhet!
Vagy épp ez biztat? jelzi közelét?
Nem ugyanilyen-e, ahogy eléd
megyek délutánonként. Sorra jönnek
a buszok, olvasok, újságot, könyvet,
melyek mind: szonettformák. De egyéb
következik. Mi? Honnét tudhatom?
Csak azt tudom, honnét megyek elébe.
Csak egy esélyt sejtek; s még az se biztos.
Micsoda bizalom, hogy közelére
támaszkodom. Így ülök egy padon,
buszokat figyelek, sorokat itt, most.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése