Bertók László: Az ember összefogódzik

Az ember összefogódzik,
áll, mint a betonoszlop,
kerítés lesz, harci alakzat,
arcán golyók és csillagok jele.
Bebútorozza a világot
kölcsönnel, régi bútorokkal,
nyakkendőt köt és meg sem érzi
bőrén a kozmikus sugárzást.
Csinál magának történelmet,
homorú hátát nekidönti,
ágyékát jövőbe feszíti,
halálát is megmagyarázza.
Begyalogol az űr vizébe,
de ott is ugyanazt találja,
mint Akarattyán, Szodomában,
visszatér, megvacsorázik.
Csak a szomszéd hascsikarása
ébreszti rá, hogy egyedül van,
a csillagos ég áramtelepe
koponyájában bizsereg.
Átfordul másik oldalára,
tárgyait mondja, pántlikázza,
megsimogat egy állatot,
és holnap újra kezdi.