AMUNDSEN ÁLMA
Forog.
Gyémántokat rak a föld köré,
az aranyékszeresek hiúzszemével
mér végig az ágyban.
Alszol, de vékony szemréseden
mint szálkásodó falon,
ki-be jár, csapkod a szélhozta,
sós tenger.
AMUNDSEN VIDÉKEN
norvég urak parasztok melegszenek
bársonykabátban ropják a táncot
a történelem nélküli idő
az idő nélküli idő
kegyelemmé szelídült
meztelen női vállak
a mindenható hegesztőszemüvegén is átütő
fehér ragyogás
&
gyapjúharisnyájukon még ott a dér
nehezen enged fel a fagy
mikor a füttyszó elhangzik
az aláereszkedő félhomályban
valaki átcselezi magát a pálya
másik oldalára
AMUNDSEN OTTHON
Hagyod, hogy szétcsapódjon konyhádban a liszt,
szét a falakra,
a mosdó fölött mint poroltók fehér füstje kavarog,
akár valami lassított, fekete-fehér filmkockákon;
rágyújtasz, szájadhoz emeled a poharat,
míg rakódik
finom rétegekben, száll alá a halánték kopár szikla-
falát érintve a semminél is szelídebb, lágyabb hó,
égi hamu.
AMUNDSEN ÚTJA
valaki vonul a télben; asszonyok,
lázas prémvadászok húznak el orrod előtt,
rozzant szánokon heverve szólnak, még
egyre hidegebb lesz, kemény és feszes
tükörként mered rád a felszín, ott
a jég felvillantja mind az arcokat, e lenti,
csiszolt ablakot míg szét nem repeszti a láb;
először az apró, jéghártyás tócsákra figyeltél,
kéreggé fagyott izomzatát lested a földnek,
mely furcsa ismétlődések, gyűrődés-rajzok
rendszertelen rendjeként játszotta el
a megfoghatatlant,
majd leereszkedtél a völgybe, hol vadalmafa állott,
és tiszafák hosszú sora a kopár láp előtt,
kezdetben az apró, érinthető tócsákra figyeltél,
a hajszálgyökerek préselt karcaira.
AMUNDSEN MEGÉRKEZÉSE
valaki azt mondta ó az
valaki azt mondta most már
fel kell hagyni a kenyérsütéssel
a nullás kő súlyos mágnesétől sújtva
posztolunk
abszolút koreográfia abszurd tangó
lilára vert ágyékkal forogni
a kristálypalota belsejében
AMUNDSEN HALÁLA
"things fall apart,
the centre cannot hold"
(W B. Yeats)
felébredtél, csapzott és fáradt voltál,
de valami újra és megtéveszthetetlenül észak felé
fordított,
kinyitottad az ablakot; éles szél csapott hirtelen
arcul,
papír után néztél, ám amikor végre találtál,
már nem tudtad, begyújtani akartál-e vagy írni,
leültél hát, semmi se jutott az eszedbe,
hol, merre jártál, jártál-e valaha házon kívül,
vagy csupán ebben, itt, mint egy álomban,
itt történt, ami megtörténhetett,
messziről szarvasbőgés hallatszott,
de te azt hitted, a hang -
mely megrezegteti a fából hasított poharakat,
késeket -,
az ágy alól, a szekrény mögül szól,
légszomjtól gyötörve futkosni kezdtél,
benéztél az ágy alá, fölborítottad az asztalt,
puskát ragadtál, átlőtted a szekrényajtót,
a házból kilépve megcéloztad a havat,
míg a vakító, habzó porban őzek futottak a patakig,
visszanéztek még,
majd lázas, barna arcukról lepergett
a megfagyott sár.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése