Nagy László: A hűtlenség napja

Elképzelt hazámhoz hűtlen leszek,
hűtlen a bánat nő-csillagához,
hűtlen a téboly útjához e nyárban.

Erkélyem vas-kosarába
tűzze ki sárga porzászlait a szél,
mert puszta hely immár,
ott nem tipródik baba se virág,
se gyullasztó ábránd,
eltűntem onnan magam is,
hűséges őrszem,
ki árván s félelmesen tudtam figyelni.

Nem talál meg házamban senki,
se ellenség, se barát,
de vadászó szemük föllelheti
sas-körmöm nyomát a vasárnapi újságokon,
asztalomon az éneket
s nagy tálban a tünődés hamuját.

Kitaláltam a boldog hazát,
s nehogy e szent napon orkán bántsa,
félretette képzeletem.
Én pedig porban, légy-döngésben
plakátok édes mosolyában
csak állok a söntés szentjei közt,
félvállra akasztott kabáttal,
két kézre fogott pohárral.