Petri György: Egy versküldemény mellé

Ha verseim kelyhek (miért ne épp?):
parányi repedést – anyaghiba – mindeniken találsz.
Lelked tehát ne töltsd beléjük. A lélek
ragadós nyomot hágy a terítőn.
De levélnehezéknek megteszik. S öblükben tarthatsz
hegedűgyantát, tértivevényt, tejfogat.

Lawrence Ferlinghetti: Eufória

Miközben a tiszta eufória állapotához közeledem
szükségét érzem egy nagyobb irógép-toknak
melyben elférnek alsóneműim
és önvádam hegei
sebek bőröm csorba
radírján mely mindig
önmagát radírozza
Miközben a tiszta eufória állapotához
közeledem a hold tüzes arcát kínai
festmény hűs rizsesőjébe rejti s nem alhatok
a dörgés miatt e nyári délutánon
melyben egy lány lemezt tesz fel
mesterkélt szörnyű röhejjel aláfestett
őrült kísérleteket a szaxofonozásra
egy másik szobában
Miközben a tiszta eufória állapotához közeledem
minden várost az utca f éloldalára építenek
csak és cipőm az épületek oldalánál ablak-
nyomokat hagy repedezni vágyó
ablakpárkányokkal
s felgöngyölhető redőnyök cipőnyelvével ó jaj
Felgöngyölhető nyelvem zsinegen látom és
arcom mint valami ingán leng a spárgaszáron
gúzsbakötött lábú játékkártya-kép
lábánál fogva felakasztott Villon
És a mama fényképpé halványul kezemben
És a papa neve Ludwig
elveszett valódi ingatlan-terven (elnyelte a
víz) Hajóbőrönd Avenue Yonkers ahol most
lengek és lógok a végső fán mely még vedelve
bólong s ahol még mindig kórusműveket
dalolnék az önkívület mezején
de egy angyal elcsípte heréimet
és kasztrált hangom túl vékonyan szökik
ki egy lánnyal ki nevető lemezt tesz fel a
másik szobában
Miközben a tiszta eufória állapotához közeledem
szemeim angol kémek és madárrá
változtathat bármikor engem
egy időt lebíró tunguz robbanás d
e nem vagyok apokaliptikus srác
és nem alhatok a dörgés míatt e
nyári délutánon és néma
madaram szeme kiszáll a fejemből
röpdös a világ körül melyben egy
lány felteszi húsból-készült
lemezét És ruhátlan állatsereglet
vagyok pucér összhangra vágyva de
országokra osztottak fel Tibetben
krumpli-lábakon állok vagyok
különös bohóc-fajta lisztes az
arcom hajam leragasztva s nem
alhatok a dörgés miatt húsom lejár
a tű alatt A lány forgatja
megfordítja
forgat engem
hogy lejátssza másik oldalam
Melle virágzik fügék
hasadnak fehér a nap
Sohasem térek vissza
egyiptomi ruhába bújtam

[fordította Eörsi István]

Csoóri Sándor: A falfirkálók beszivárgása a városba

Ott kezdték kint a temető falánál,
kívül a városon. Először csak krikszkrakszokat,
suta macskakörmöket és gyors villámokat
firkáltak rá a szűz felületre.
Egy dühöngő vakond álmát.
Később nagycsöcsű nőket, halálfejjel.

Tudták, hogy hörögni fog a környék,
hörögni, átkozódni, és józan szemek
siklanak majd ki, mint a villamosok,
de ők csakazértis vasbádog-arccal nyomultak tovább.
A temetői angyalok mellét
már kátrányos ujjakkal markolászták össze.

„Nem támadtok föl, szelíd banditák
– írták a sírkert kapuja fölé
az ott lakóknak –: elmúltatok mint a cúgos cipők
divatja, el, mint a sétapálcák.
Halottak? Már talán azok se vagytok.
Elszökött már a harangszó is mellőletek.”

És bent a városban vibrálni kezdtek a falak:
sárga templomok, sörgyárak és kórházak falai,
mintha kőtáblák dülöngtek volna ide-oda.
„Hallotok? Láttok minket? – kiabáltak át egymásnak
az utca túlsó felére a falfirkálók. – Ti a
megszaporodott nullákat húzzátok át, mi a gőgös időt!”

És villanymozdonyként száguldó nagy Z betűk
sodorták el a tavaszi napfényt, a reklámokat,
az üdvösség útját mutató kezeket. A jövő győztes
hernyói az árupalotákat, miközben hátukat púpozva
beláthatatlan terek felé masíroztak.

Ablakból nézem a jeleket hagyók kiborotvált nyakszirtjét,
utcáról utcára rohantak otthontalanul.
Tékozló fiúk talán, akik a tékozló várossal együtt
készülődnek már valamire?
Vagy kóbor senkifik, akik a repülő baglyokat
és a repülő port is bemeszelnék?

Georg Trakl: Die Sonne / A Nap

Täglich kommt die gelbe Sonne über den Hügel.
Schön ist der Wald, das dunkle Tier,
Der Mensch; Jäger oder Hirt.

Rötlich steigt im grünen Weiher der Fisch.
Unter dem runden Himmel
Fährt der Fischer leise im blauen Kahn.

Langsam reift die Traube, das Korn.
Wenn sich stille der Tag neigt,
Ist ein Gutes und Böses bereitet.

Wenn es Nacht wird,
Hebt der Wanderer leise die schweren Lider;
Sonne aus finsterer Schlucht bricht.

---

A sárga Nap mindennap feljön a domb fölé.
Szép az erdő, a zordon állat,
Az ember: a vadász is, a pásztor is.

Zöld tavában vörösen bukkan fel a hal.
A kerek ég alatt
Halkan siklik a halász kék csónakán.

Lassan érik a fürt, a mag:
Mire csöndes nyugovóra tér a nappal,
Jó és gonosz elvégeztetett.

Éjszaka fölveti halkan
Súlyos pilláit a vándor.
Sötét szakadékból tör fel a Nap.

[fordította Dsida Jenő]

Pablo Neruda: Déltenger

Víz-emésztette sóból s kockáztatott torokból
nyílnak ki a magányos óceánon a rózsák,
a vízfelszín megtörve mégis,
madarak riogatnak,
s nincs ott más, csak az éj, melyet a nappal
kísér, s a nappal, melyet menedékül
egy ló patája kísér
a néma csenddel együtt.

S a csendben nő a szél, egyetlen árva
levéllel és záporverte virággal,
és nincs már a homoknak, csak tapintása s csendje,
semmi sincs, csak homály van,
s lábnyoma egy lónak, mely elbitangolt,
egy hullám, mit magába fogadott az idő rég,
mert valamennyi víz az idő hideg szemébe
tódul, míg néz figyelve, mélyén az óceánnak.

Szemét régen megölték a holt víz s a galambok,
helyén két keserűen kiszélesült üreg van,
hová halak suhannak vértől szennyes fogukkal,
bálnák, melyek smaragdokat keresnek,
és csontvázai sápadt lovagoknak, a lomha
medúzáktól széjjelbontva, továbbá
többszörös társulása mérgező mirtuszoknak,
magányos kezek, íjak
pikkelyes pisztolyokkal
futnak át mindörökké két orcáján keresztül,
s feloldott sóban úszó két szemét egyre falják.

Mikor a hold hajótöréseket gyűjt,
sok ládát, sok halottat
férfias pipacsokkal elborítva,
mikor a hold zsákjába belehullnak
a hullámsírba temetett ruhák,
hosszú gyötrelmeikkel, összekuszált szakállal,
fejükkel, mit végleg magának követelt a víz és a gőg,
halljuk messziről, hogy a vízfenéken
nemegy térd rogy le, mit tengernyi könnytől
és a baljós halaknak harapásaitól nyűtt
kőzsákjában a hold hurcolt e helyre.

Igen, a hold száll lefelé ott,
oly szörnyen rángatódzva, akár egy szivacsállat,
igen, mégis a hold jár kószálva az odúk közt,
a hold, mit likacsossá mart a víz sikolyokkal,
a hold hasának részei s levedlett
acél pikkelyei: leszállt azóta
ott, hol vége szakad az óceánnak,
kékebben bármi kéknél, kékségtől járva által,
vak kékbe szőtten megvakult anyagból,
mögötte kúszik romló rakománya,
búvárok, roncsok, ujjak,
halásza ő a vérnek, mely a tenger tetőin
a nagy hajótörések óráján szétömölt.

De egy partról beszélek, hol a tenger haragvón
korbácsolja, és hullám ostromolja
a hamufalakat. Ki az? Valami árnyék?
Nem árnyék, csak a gyászos köztársaság homokja,
algarendszer, hol szárnyak is suhognak,
s csőrcsípés is látszik mellén az égnek:
ó, te hullámok-marta vízfelület,
ó, mélytengeri forrás,
ha eső őrzi titkaid sorát, hogyha a szüntelen szél
pusztít madarakat, avagy csupán az ég,
partodba akarok harapni és kimúlni,
csak a kövek száját vágyom figyelni,
honnan tajtéklepetten kerülnek ki a titkok.

Elhagyatott égtáj ez, már beszéltem
ez oly kihalt vidékről,
ahol a földet óceán borítja,
hol semmi sincs, egynéhány lónyomot kivéve,
hol senki nem jár, csak a szél, ahol nincs,
csak az eső, mely tengervízbe hullik,
az eső, mely a tenger fölött nőttön-növekszik.

[fordította Kálnoky László]

Allen Ginsberg: Üvöltés

I.

Láttam nemzedékem legkiválóbb szellemeit őrülettől szétroncsoltan, éhezve hisztériukus-pucéran,

vánszorogva néger utcákon át hajnalban hajszoltak dühödt Tűdöfést,

angyalképű hipsztereket akik ős-mennyei vággyal tapadnának az égi gépzet csillagos dinamójához,

akik szegényen és rongyosan és beesett szemmel és szipósan felültek füstölve a hidegvizes lakás természetfeletti éjszakájában a városok csúcsai fölött lebegve tűnődő dzsessz-zenére,

akik lecsupasztották agyukat a Mennynek a Magasvasút alatt és tántorgó mohamedán angyalokat láttak bérházak tetején fényárban úszva,

akik sugárzó-hűvös szemmel járták az egyetemeket Arkansast és Blake-fényű tragédiákat hallucinálva a háború túdorai közt,

akiket elűztek az akadémiákról mert becsavarodtak és obszcén ódákat firkáltak a koponya ablakaira,

akik borostás szobákban gatyában guggolva elégették pénzüket papírkosarastul a Rémségre fülelve a falon át,

akiket letartóztattak mert ágyékszakállukban marijuánával lépték át Laredónál a határt New York felé,

akik tüzet nyeltek festő szállodákban vagy halálos terpentint ittak a Paradise Alleyben, vagy eltisztítótüzelték torzójukat minden éjszaka

álmokkal, drogokkal, riasztó rémlátomásokkal, szesszel és fasszal és véget-nem-érő numerákkal,

az elmében didergő felhő és villám példátlan zsákutcáit amint Kanada és Paterson pólusai közt kanyarogva kivilágítják a köztes Idő teljes mozdulatlan világát,

csarnokok áttetsző meszkalin-tömörségét, temető-udvar hajnalán zöld fát, bormámort háztetők fölött, külvárosi kirakatokból drogosan meglovasított autóba szivárgó dzsessz-zenét, közlekedési lámpák neonvillogását, napot és holdat és a brooklyni fák vibrálását sövöltő téli homályban, kuka-hantát és az elme kedves királyi fényét,

akik metróhoz láncolták magukat végtelen benzedrines száguldásra Batterytől a szent Bronxig, míg kerekek és gyerekek zajától kikészülve vonagló szájjal kiégett kongó koponyával belefulladtak a bronxi állatkert iszonyú ragyogásába,

akik elmerültek minden éjjel valamelyik Bickford-csehó tengeralattjáró fényében majd kilebbentek és a sivár Fugazzi-presszó pállott sördélutánjában figyelték a hidrogén-wurlitzer végítélet-robaját,

akik hetven órán át beszéltek egyfolytában a parktól a kéglijükig, a diliháztól a múzeumig, a Brooklyini Hídig,

Platonikus társalkodók elveszett légióit amint levetik magukat a tornácokról a vészkijáratok vaslépcsőiről az ablakpárkányokról az Empire State Buildingről és le a holdról,

blablablablázva sivítva okádva fényeket és emlékforgácsokat és pletykákat susogva és a szem gyönyöreit és kórházak fegyházak háborúk sokkjait,

szellemóriásokat amint hét napon és éjjelen át kiapadnak a teljes önmegtagadásban, ragyogó szemük, a zsinagóga étke, a járdára szórva,

akik felszívódnak a semmi Zenjében Mucsán maguk után húzva a bivalybasznádi városházát ábrázoló kétértelmű képes levelezőlapok csíkját,

gyötri őket Kelet verítéke tangeri csontőrlő kín kínai migrén a kábítószerelvonókúrás newarki sivár bútoroztt szobában,

akik körbe-körbe kószáltak éjfélkor a rendezőpályaudvaron tűnődve, hogy merre tűnjenek el, és elmentek és a kutya se sírt utánuk,

akik füstöltek míg zaka-zaka-zakatolt a tehervonat havon át magányos farmok felé a nagypapa-éjben,

akik tanulmányozták Plotinost Poe-t Juan de la Cruzt a telepátiát és a bibáb kabalát mert a Kozmosz ösztönösen vibrált a lábuk előtt a lapályon,

akik magányosan csavarogtak Idaho utcáin keresve olyan látomásos indián angyalokat akik látomásos indián angyalok,

akik azt hitték hogy csak káprázik az eszük, amikor Baltimore felragyogott természetfeletti önkívületben,

akik limuzinba szökkentek Oklahoma kínai kandurjával a kisváros téli esőjének éjféli utcalámpáitól felajzva,

akik éhesen és magyányosan kószáltak Houstonban dzsesszt vagy szextársat vagy füvet keresve, és követték a bűvöletes spanyolt, hogy Amerikáról és az Öröklétről társalogjanak vele, reménytelen feladat, így hát Afrikába hajóztak,

akik eltűntek Mexikó vulkánjaiban és csak farmerruhájuk árnyát hagyták hátra meg lávát és költészetük hamvát, Chicago kandallójába szórva,

akik fel-felbukkantak a Nyugati Parton az FBI után nyomzva, szakállas, rövidnadrágos, érzékeny bőrű szexi fiúk érthetetlen röplapjaikkal,

akik cigarettável lukakat égettek a karjukba hogy tiltakozzanak a kapitalizmus bódító dohányköde ellen,

akik szuperkommunista pamfleteket szórtak szét az Union Square-n, sírva levetkőztek miközben Los Alamos szirénáinak bőgése meg a Wall Strett bőgése földhöz csapta őket és a Staten Island-i komp is bőgött,

akik sikoltozva roppantak össze fehér tornatermekben meztelenül vacogva más csontvázak gépezete előtt,

akik nyomozók nyakába haraptak és kéjelesen sikoltoztak rendőrautókban amiért nem a bűnnek hódoltak, hanem saját fortyogó homoszexualitásuknak és szeszeiknek,

akik térdenállva üvöltöttek a metrón, nemiszerveket és kéziratokat lóbáltak amikor leráncigálták őket a tetőről,

akik seggbebaszatták magukat szent motorbiciklistákkal és sikoltoztak a gyönyörtől, akik szoptak vagy akiket leszoptak ama emberi szeráfok, a tengerészek, az antlanti és karib szerelem csinibabái,

akik kúrtak reggel este rózsaligetekben közterek füvén és temetőkben szabadon ontva spermájukat bárki örömére, aki akarta,

akik csuklottak vég nélkül vihogásuk zokogásba fulladt a buzi-fürdő kabinjában amikor a szőke és meztelen angyal belépett hogy kardjával átdöfje őket,

akik átengedték fiúszeretőiket a végzet három vén szipirtyójának az egyik félszemű szipirtyó a heteroszexuális dollár a másik félszemű szipirtyó kiinteget az anyaméhből és a harmadik csak ül a seggén és elnyisszantja a mester szövőszékének értelemből szőtt arany szálait,

akik önkívületben és telhetetlenül közösültek egy üveg sörrel a kedvesükkel egy pakli cigarettával egy gyertyatartóval és leestek az ágyról és folytatták a padlón és odalent a hallban és a falnak ájulva fejezték be a végső pina látomásával és elélveztek megszökve a tudat utolsó gheczyje elől,

akik millió lány punciját édesítették remegve a napfényben és reggel vörös szemmel eltökélték hogy megédesítik a kelő nap punciját, pajtában villanó fart és pucérakat a tóban,

aki kurválkodva járta be Colorádót éjjel-lopott autók miriádjain, N.C, e költemény titkos hőse, Denver kakasa és Adonisza - öröm az emlékezetnek a tengernyi sok lefektetett lány üres grundokon és kerthelyiségekben, mozik szuvas széksorai közt, vagy hegytetőn, barlangokban vagy vézna pincérnőkkel útszéli magányban a szokáksos alsószoknya-fellibbentések és kölönösképp a tikos szolipszizmusok benzinkúti vécékben és szülővárosa utcácskáin is,

akik kihúnytak nagy mocskos mozikban, álomra ébredten, a hirtelen Manhattenben, és kikászálódtak az alagsorokból a könyörtelen tokajitól másnaposan és a Harmadig Sugárút vas-álmainak rémségeitől dúltan és betámolyogtak a munkaközvetítő hivatalokba,

akik egész éjszaka vérrel teli cipőkben kóvályogtak hóbuckás dokkokon egy gőzzel és ópiummal teli szobába nyíló ajtóra várva az East Riverben,

akik nagy öngyilkossági drámákat szerkesztettek Hudson-menti sziklaparti lakásukban a hold háborúskék fénykévéje alatt, koszorúzza fejüket babér a feledésben,

akik megették a képzelet birkagulyását és felkérődzték a rákot a Bowery folyóinak iszapos fenekén,

akiket megríkatott az utcák románca míg tolták hagymával és rossz zenével megrakott targoncájukat,

akik ládákban ülve ziháltak a sötétben a híd alatt majd felkeltek hogy műhelyükben klavicsemballót konstruáljanak,

akik lángkoronásan köhögtek a Harlem hatodik emeletén a tuberkulózisos ég alatt a teológia narancsrekeszeinek sáncai közt,

akik egész éjjel firkáltak ringva és rengve rockandroll ritmusú lelkesült varázsigéket amelyek a sárga reggelben halandzsa-stancákká változtak át,

akik romlott húst fűztek tüdőt szívet lábat farkat borscsot és tortillát a tiszta növényi királyságról ábrándozva

akik hússzállító kamionok alá buktak egy tojást keresve,

akik lehajították óráikat a tetőkről az Időn-kívüli Örökkévalóságra szavazva és a következő évtizedben naponta ébresztőórák hullottak a fejükre,

akik egymás után háromszor nyiszálták el csuklójukat sikertelenül, majd abbahagyták és régiségkereskedést nyitottak, és bőgtek azt híve hogy öregszenek,

akik ártatlan flanel-ruhában elevenen égettek el a Madison-Square-en ólomnehéz versek záporában és a divat vas-regimentjének tintás zűrzavara közt miközben a hirdetések buzitündérei nigroglicerinesen sikítoztak és a baljósan intelligens szerkesztők mustárgázt leheltek rájuk vagy elgázolták őket az Abszolút Valóság részeg taxijai,

akik leugrottak a Brooklyni Hídról ez csakugyan megesett és ismeretlenül feledésbe merülve sétáltak el a kínai negyed levesszagú sikátorainak és tűzoltókocsijainak kísérteties kábulatában és még egy pohár ingyen sör se pottyan le nekik,

akik kidaloltak ablakaikből kétségbeesve, kiestek a földalatti ablakán, beleugrottak a szennyes Passaicba, négerekre vetették magukat, utcákon üvöltöztek, borosüvegcserepeken táncoltak mezitláb széttörték az 1930-as nosztalgikus európai német dzsessz-lemezeket felhajtották a whiskyt és a véres klóban nyöszörögve okádtak, fülükben nyögések és roppant gőzkürtök sivitozása,

akik végigszáguldtak a múlt országútjain egymás versenymotorosított autójú Golgotája börtön-magánya felé dutyi-dzsessz-romantikába átlényegülve,

aki átautózta Amerikát hetvenkét óra alatt hogy megtudja van-e látomásom vagy neked van-e látomásod vagy neki van-e látomása hogy megtudja milyen az Öröklét,

akik Denverbe utaztak, akik Denverben haltak meg, akik Denverbe tértek vissza és vártak hiába, akik őrködtek Denver felett és tűnődtek Denverben árván és végül odébbálltak hogy kitáruljon az Idő előttük és Denver most árva hősei nélkül,

akik térdre buktak reménytelen székesegyházaikban egymás üdvéért és fényéért és melléért imádkozva míg a lélek felragyogott bennük egy pillanatra,

akik szétroncsolták a börtönben szellemüket aranyfürtű förtelmes bűnözőkre várva, szívükben a valóság bája édes bluesokat daloltat Alcatrazhoz,

akik visszavonultak Mexikóba kábítószerezni vagy a Sziklás-hegységbe a gyengéd Buddhához vagy Tangiersbe fiúkhoz vagy a Southern Pacific vasútvonalon száguldozó fekete mozdonyra vagy a Harvardra Narcissusra vagy a Woodlawn-temetőbe hím-koszorúba fonódni vagy a sírba,

akik elmeorvosi vizsgálatot követeltek hipnotizmussal vádolva a rádiót és magukra maradtak őrületükkel és kezükkel és egy döntésképtelen esküdtszékkel,

akik krumplisalátával dobálták meg a New York Város Kollégiumának dadaizmusról értekező előadóit majd borotvált fejjel feltűntek a tébolyda gránit lépcsőin öngyilkosságról habrakolva és azonnali homloklebeny-műtétet követeltek,

és akiknek az inzulin kézzelfogható üressége helyett metrazolt elektrosokkot hidroterápiát pingpongot és amnéziát adtak,

akik rosszkedvükben tiltakozásképp csupán egyetlen jelképes pingpingasztalt borítottak fel, majd katatóniába süllyedtek rövid időre,

évek múlva vérparókájukat könnyeiket és ujjaikat leszámítva tökkopaszan tértek vissza a Keleti Part tébolydáinak őrei által meghirdetett és nyilvánvalóan őrült végítélethez,

Pilgrim State Rockland és Greystone hányásszagú termeibe, a lélek visszhangjaival pörlekedve, ringva és rengve éjféli magányos padon a szerelem archaikus kőasztalánál, az élet álma lidércnyomás, hold-nehéz kővé váltak a testek,

anyjukkal akit ............... végül, és az utolsó fantasziktus könyv kirepült az ablakon és az utolsó ajtó becsukódott hajnali négykor és válaszképpen az utolsó telefon falhoz csapódott és az utolsó bútorozott szobából kihordák az elme utolsó bútordarabját, a vécében egy sárga papírtekercs felszállt a drótkampóról és még ez is csak képzelgés, reményteljes hallucináció-forgácsnál nem több -

ó Carl, nem vagyok biztonságban míg te nem vagy biztonságban és te most valóban benne ülsz az idő abszolút állati szószában -

és aki ennélfogva végigfutott a jeges utcákon hirtelen megvilágosodás megszállotjaként, igenis készíthető arany az uráthidalásból a felsorolásból a váltakozó mértékből és a rezgő síkfelületből,

aki megálmodta és egymás mellé helyezett képekkel megalkotta az Idő és Tér testetöltött hézagjait, és becsalogatta 2 látható képzet közé a lélek arkangyalait és öszekapcsolta az alapvető igéket és összeillesztette a tudat főnevét és gondolatjelét és repesve megtelt a Pater Omnipotens Aeterne Deus érzetével

hogy újra alkossa a szegény emberi próza szintaxisát és időmértékét és némán és sugárzó ésszel és szégyentől remegve ott áll előtted és el-nem-ismerten is kizengi a lélek vallomását csupasz és végtelen fejében születő gondolatainak ritmusára,

az őrült csavargó és az Idő angyali homokos naplopója ismeretlenül is lejegyzi itt ami talán még elmondandó a halált követő időszakban,

és a rózsa ismét testet ölt a dzsessz kísérteties rongyaiban a zenekar aranyszarvú árnyékában és zengi Amerika csupasz szellemének szeretetsóvár szenvedését eli eli lamma lamma sabaktáni szaxofon szvitás mely megborzongatta a városokat egészen az utolsó rádióig

az élet költeményének abszolút szívével melyet saját testükből metéltek ki hogy legyen mit enni ezer esztendeig.

II.

Milyen cement- és aluminium-szfinx lékelte meg koponyájukat és falta fel képzeletüket?

Moloch! Magány! Szenny! Rútság! Szemétládák és elérhetetlen dollárok! Lépcsőházak alján sivítozó kölykök! Hadseregekben zokogó fiúk! Parkokban síró vénemberek!

Moloch! Moloch! Moloch lidércnyomása! Szeretetlen Moloch! Csupa-ész Moloch! Moloch az ember vaskezű bírája!

Moloch a felfoghatatlan börtön! Moloch a keresztberakott lábszárcsont lelketlen fegyház és a bánat Kongresszusa! Moloch kinek épületei ítéletek! Moloch a háború kősziklája! Moloch a megszédített kormányok!

Moloch kinek szelleme színtiszta gépezet! Moloch kinek vére keringő pénz! Moloch kinek ujjai tíz hadsereg! Moloch kinek melle kannibál dinamó! Moloch kinek füle füstölgő sírgödör!

Moloch kinek szeme ezer vak ablak! Moloch kinek felhőkarcolói a hosszú utcákon végtelen Jehovák! Moloch kinek gyárai álmodnak és varyognak a ködben! Moloch kinek gyárkéményei és antennái megkoronázzák a városokat!

Moloch kinek szerelme végtelen olaj és kő! Moloch kinek lelke villamosság és bankok! Moloch kinek szegénysége a zseni fantomja! Moloch kinek végzete szexnélküli hidrogén-felhő! Moloch kinek neve Ész!

Moloch akiben magányosan ülök! Moloch akiben Angyalokkal homokozok! Őrültek Molochban! Faszt szopva Molochban! Szeretetlenül és férfiatlanul Molochban!

Moloch ki lelkembe korán benyitott! Moloch kiben testetlen tudad vagyok! Moloch ki felriasztott természtes önkívületemből! Moloch kit elhagyok! Felébredek Molochban! Az égből fény özönlik!

Moloch! Moloch! Automata-lakások! láthatatlan külvárosok! csontváz kincstárak! vak fővárosok! démoni iparágak! fantom-nemzetek! legyőzhetetlen tébolydák! gránit faszok! szörnyeteg bombák!

Megroppant a gerincük míg Molochot az Égbe emelték! Kövezetek, fák, rádiók, tonnák! felemelik a várost az Égig mely létezik és mindenütt ott van felettünk!

Látomások! előjelek, hallucinációk! csodák! önkívületek! sodródtak lefelé az amerikai folyón!

Álmok! imádatok! megvilágosodások! vallások! érzelmes zagyvaságból egész hajórakomány!

Áttörések! a folyón túlra! kiborulások és keresztre feszítések! sodródni az árral! Mámorok! Jelenések! Kétségbeesések! Tíz év állati sikolyai és öngyilkosságai! Agyak! Új szerelmek! Őrült nemzedék; az Idő szikláin mind lejjebb és lejjebb!

Igazán szent nevetés a folyóban! Mindnyájan látták! a vad szemek! a szent murikat! Elbúcsúztak! Leugrottak a tetőről! a magányba! integetve! kezükben virág! Le a folyóhoz! az utcára le!

III.

Carl Solomon! Veled vagyok a Zárt Osztályon
ahol őrültebb avagy nálam

Veled vagyok a Zárt Osztályon
ahol nyomorultul érzed magad nyilván

Veled vagyok a Zárt Osztályon
ahol anyám árnyát utánzod

Veled vagyok a Zárt Osztályon
ahol megölted tizenkét titkárodat

Veled vagyok a Zárt Osztályon
ahol nevetsz e láthatatlan viccen

Veled vagyok a Zárt Osztályon
ahol nagy írók vagyunk ugyanazon a borzalmas írógépen

Veled vagyok a Zárt Osztályon
ahol állapodod súlyosra fordult a rádió is bemondta

Veled vagyok a Zárt Osztályon
ahol a koponya képességei nem fogadják már be az érzékek kukacait

Veled vagyok a Zárt Osztályon
ahol az utcai vénkisasszonyok melléből teát iszol

Veled vagyok a Zárt Osztályon
ahol püfölöd ápolónőidnek a bronxi hárpiáknak a testét

Veled vagyok a Zárt Osztályon
ahol kényszerzubbonyban sikoltozol hogy elveszted az Alvilág most folyó pingpongmeccsét

Veled vagyok a Zárt Osztályon
ahol csapkodod a kataton zongorát a lélek ártatlan és halhatatlan ne ölhessék meg istentelenül egy felfegyverzett tébolydában

Veled vagyok a Zárt Osztályon
ahol ötven új áramütés sem kergetheti vissza testébe a lelked mely az űrbeli kereszthez zarándokol

Veled vagyok a Zárt Osztályon
ahol őrülettel vádolod orvosaidat és héber szocialista forradalmat tervezel a fasiszta nemzeti Golgota ellen

Veled vagyok a Zárt Osztályon
ahol felhasogatod majd Long Island egét és feltámasztod eleven emberi Jézusodat az emberfölötti sírból

Veled vagyok a Zárt Osztályon
ahol huszonötezer őrült elvtársad együtt elénekli az Internacionálé végső szakaszait

Veled vagyok a Zárt Osztályon
ahol öleljük és csókoljuk az Egyesült Államokat takaróink alatt az Egyesült Államokat aki egész éjjel köhög és nem hagy bennünket aludni

Veled vagyok a Zárt Osztályon
ahol villanyozottan ébredünk a kómából saját lelkünk repülőgépeink bömbölése ébreszt fel a tető felett húznak el angyali bombákat jöttek ledobni a kórház megvilágosul képzelt falak beomlanak Ó csupacsont légiók egykettő ki innen Ó irgalmas csillagflitteres sokkja az örök háború beköszöntött Ó győzelem dobd le alsóruhádat szabadok vagyunk

Veled vagyok a Zárt Osztályon
álmaimban tengeri utazástól csöpögve sétálsz az autópályán Amerikán át, könnyesen érkezel kunyhóm ajtajához a nyugati éjszakában.

[fordította Eörsi István]

Nagy László: Menyegző

Arccal a tengernek itt állunk párban,
kürtszóban, ünnepi arany riadóban,
síp-sikolyban, a dobhang döbbenetében,
lábdobogásban ijedten, a tengert utánzó
táncosok lendülete fenyegeti hátunk,
mert a tengernek bemutattak minket,
vegye tudomásul, itt állunk párban,
a kőfokon, itt, a végtelenségbe bevágó
szárazföld csőrehegyén két emberi csillag,
összeesküdve örökre a jóra, igazra,
gyönyörűségre, a legszilajabb álmon is túl
a rendre, hogy általunk jönne világra,
vegye tudomásul a tenger, a szüntelen ostrom:
okosak a vének, ruganyos a vének tanácsa,
megengedik: IME, TESTETÖLTHET AZ IGE, HA TUD,
márványlap-arcélükből rettenetes kódex
tűzvirágot lepréselni mért is tömörödne,
tekintetükkel, zuzmara-üstökösökkel
mért is ütnék porba a szív delelését,
mért is úszna égre eltaknyult isten-szakálluk
csíra-ölő árnyával, fekete szalaggal
becsavarni e pázsitos bolygót – félre ijedtség,
mi vagyunk a fenség, koronánk örökös láng,
csillagsor-pályák, babonátlan lámpái az észnek
a fölismerések spirál-tornyai a végtelenségig,
ó, nem a doktrinák drágakövéből áll koronánk,
koszorúnk se mirtusz: a koponya ér-fonata,
a nagyvilág kék halántékán ugyanaz a pulzus,
ugyanaz a dübögés a pacsirta búbja körül,
mi vagyunk a tűz, mi vagyunk a vér, a tej meg a méz,
kozmikus küldetés ősatyák kőtáblái ellen,
törni törekké, akár a laskát, ez a mi csatánk,
békesség vagyunk, az újrateremtés indulata,
a képzelet kivirágzása kánoni kopárság ellen,
herétlenek ellen, mert ingereink hérosziak,
mert csillagok lázítnak minket a legnagyobb nászra,
hogy virágpor-cirmos arcunk elijessze az örök halált,
hogy szerelmünk eszményi szagától a május teljes legyen,
lepattant gombjainktól tücskös és jánosbogaras az éj,
szerelmünk harmatától erős a smaragd mező,
hogy ménjeink selyemhajóval ott siklassák az öregeket:
ráncot, csontot, hogy áztassa ifjuságunk varázslata,
ó, nekünk igazi násznagy a tenger, a tenger,
viola távolból nászajándékokat hömpölygető,
babapólyákat, csipkés patyolat-hengereket,
hogy méltassa a térben mérhetetlen sóvárgásunkat,
s a törvényt, amit immár a tiltakozók is
tisztelni kénytelenek, mert megtépi őket a só,
megsebzi őket a fény, hát valami történik mégis,
örvendjen a tenger, itt állunk párban virulva
a kova-fokon itt, a világ kirakatában
krétafehér szakállak rendeletére,
kéz a kézben, várva a ceremónia végét,
viseljük a jelképek ünnepi gyötrelmeit,
a hátunkra tűzött haragzöld selymet, amint
hullámzik, akár a reménnyel tömény mező,
s tűri a gyöngyzáport koponyánk, a búza, a rizs
rubin és opál kopogását, a sámáni igézetet,
ezerévek igéit, szivárványos babona-záport:
LEGYETEK TERMÉKENYEK, LEGYETEK TERMÉKENYEK,
vetik ránk réztálakból a lignit-barna kezek,
kezek a hátunk mögött, gótbetű-görcsös kezek,
sárgák meg zöldek, epeszakítók, heroin-fehér kezek,
szűzmell-gyaluló, here-aszályos, halálfejgyűrüs kezek,
kezek oltári gyertyasorként nyílt ujjuak
s kezek egy-ujjuak: revolvertáska-kezek,
savakkal, sorsokkal bánó, balzsamozásra váró kezek,
kezek a hátunk mögött, kezek a koccintások
villámaiban, az új párért emelt kezek,
ÉLJEN AZ ÚJ PÁR, ÉLJEN, itt állunk párban szelíden
arccal a tengernek, s kezek a hátunk mögött,
kezek a zene aranyóljaiból kieresztik
a vérengző dallamokat, ragadozó ritmusokat,
s mozdulatlanokat marni párducok jönnek, sasok,
de nekünk állni kell királyian, kéz a kézben,
összeforradt kézzel, összekapcsolt vérköreinkben,
ér-glóriában, gyöngyvirágillatú mátkaruhában,
arccal a tengernek s mosolyogni a gigászi mókát
a habból perdített tünemény baba-pólyákat,
nézni az albatrosz-párok fáradhatatlan röptét,
de állni a körtáncosok szélverésében, akár a szobor,
várni, amikor dobszóra dobognak a lábak
s rengetik az anyaföld tűzeres agyvelejét
fekete sevrócipők, és drága mazsolaszínü
topánok, lakkcsizmák, fogsorokkal sarkantyúsak,
vérszekfű-tarajuk át-üt a föld sóhaján, a poron,
s rúgva a port a szegények disznóbőr-bocskorai,
sörtésen, torzonborzan, mint kicsi szörnyetegek
ugrálnak kergén a zsírtalan remete-sarukkal,
akasztottember-színü szederlila bilgerlikkel,
csukaorr-cipőkkel, gyászszalag-cuggú cipőkkel
és összevegyűlnek a condrák, a fátyolruhák,
a folthátán-foltok, mint párzó éjjeli lepkék,
a püspökpalásttal, a bíborpuha érsekköpennyel,
s fegyencek csíkjai gyűrűzve mint a giliszták
hajnaluk piramisát nyalják: a hóhéri csuklyát,
s csokorként dobálják a vézna balerinákat
nagy lihegések magasra a girlandoknak,
az ünnep galandférgeinek, és ropják zenére
a kopottá kikefélt gúnyák a diplomata-frakkok
ollói közt is, rajongva, mert ők is hivatalosak
és összevegyűlnek a tüllök, a törpe zsokék
lótajtékillatú selyemgatyái, a prémek
dúvadhordái, a bárányok irháival,
zihál azúr-dresszben a tizenegy aranyérmes,
tolongnak a díjazott gárdák, az elégedettek,
a dicsőségféltők, lóugrás-táncban a sakkmesterek,
szívmellényben az ultivitézek zihálnak,
forognak tisztviselőcskék, ráncuk elől-hátul mosoly,
titkárnők, új délibábok rezegnek a talaj fölött
kávépárában, a drága dohányfüst csipkéiben,
dögvész-uszályban a miss Európák és Amerikák,
company-vezérek karjain, aranyos ringlispilen,
forgó aranyfán pávaként ülnek magasan,
a porban toporgó, fejüket forgató tyúkok fölött,
szédelgő, árva kis csajok fölött, és teljes az ünnep,
s rebbennek gyűrűs galambok, felropognak a díszsortüzek,
üdvözölnek kalapok, csákók, s nem ülnek vissza a fejre,
kard-élek villannak, ezüstlenek rozmaringszálak,
szép delfinkendők és veronika-kendők lobognak,
fölúsznak a zászlók az égre s fölúsznak a zászlók fölé
fölúsznak az elaggott, krétafehér istenszakállak,
s szózat hallatszik steril, a jégszférák sugallata:
ÉLJEN AZ ÚJ PÁR, ÉLJEN, DE MOST NE MOZOGJON,
arccal a tengernek itt állunk gyönyörű párban,
bűvölve mozdulatlanná és megörökítnek
kameráikkal a propeller-fejű fotósok
lebegve a halak fölött, féltérden a zöld levegőben,
nem a kivégző szakasz, ó nem, csak megörökítnek,
csöves üveglencse-szemükből kiüt a hideg sugár,
kattognak, zengnek, acélszita-szárnyuk zenél,
kék darázs-gépek, precízek, csupa gombok, rugók,
motorizált rémek Kondor Béla baljós rézkarcairól,
s megörökítnek minket, megsokasítva arcunk
röpítik rotációsok: IFJÚSÁG, SÓLYOMMADÁR,
TIÉD A VILÁG ÉS TEÉRTED VAN A VILÁG,
óriás betűk rólunk, akik itt feszülünk
arccal a tengernek s lagzi a hátunk mögött,
s múlik a drága idő, gyorsabb mint a sólyommadár,
de előttünk mindig a nappal, mögöttünk az éj,
mögöttünk mindig az éj, pedig pöröl a sötéttel
a fehérvirágú almafaerdő, a fellángoló
virágfa, tulipánfa, rengeteg tavaszi lámpa,
a láng és vér szivárványa, az ábrándok kohótüze,
az agyvelők ultra-világa, mégis hatalmas az éj,
s hiába ez a menyegző, menyegző a hátunk mögött,
hol márvánnyá lettek a leabroszolt jégtorlaszok,
asztalok az éjben, fehérek, hosszúak mint a vasút,
s rózsát nevetnek a tálak, többet mint a Rózsák Völgye,
hogy a föltálalt étel fölizgassa a mirigyeket,
levesek aranytócsáit hörpölje hamis glóriasor,
a sok cicoma, cirkuszi bokréta, álarc-kobak,
dagadnak sáfrányos gőzben, faggyúban tündöklenek,
hústörkölyösek, becukrozódnak, beittasodnak itt a fejek,
a parafafejek, a gyémántfejek, a dísztök-fejek,
a gumifejek, a fölfujható mosolyuak,
a mumusfejek, az ijedt fejek, a szerénykedők,
fejek a pironkodók, fejek a finnyás és mohó fejek,
hánykódnak a krémben, lángolnak az alkohol üdveiben,
fejek vérdíjasok, fejek árvák és örökké rezgő fejek,
fejek a migrén szentségtartói, sugarasak,
fejek az irigység csikorgó sóderfészkei, fejek,
fejek a rágalom remekbefaragott szószékei,
a szélkakas-fejek, a harckocsikupola-fejek,
a galambdúc-fejek, a bábeli torony-fejek,
regebeli családfán rezgők: a fejvárosok,
dobogó démon-fejek, a sarabolatlan sárkányfejek,
fejek a hátunk mögött, és terelik, pörgetik őket
isteneik a vének: az örvényszakállú fejek,
ÉLJEN A LAKODALOM, ÉLJEN A LAKO, A LAKODALOM
zene a hátunk mögött, az örök zenebanda zenél,
zúg a hegedűkből a fűrészelt fenyves, a nagydobokon
csökönyös szamarak bőrét örökké a bunkók ütik,
de csak a tébolyt cifrázza a húr, meg a bongó öböl,
csengetyűk lázzsibogása, a réztorok s rózsafa-gége,
ÉLJEN A LALALA LAKODA LAKODA LAKODALOM
höbögik megdagadt nyelvek, de örökké bort ad a fűrt,
örökké születik a bárány, de kés-fényben vérzik örökké,
lángol a konyha és izzadnak a kukták szüntelenül,
megzabálódik a hús és tengerbe söprődik a csont,
a tengerbe okádik, ürül meg vizel a lakodalom,
s újra a LALALA LALALA LAKODALOM,
emeli borunkat s töri kenyerünket a lakodalom,
jussunkat emészti, nyoszolyánkon bagzik a lakodalom,
a szégyentelen, a görnyedező, a görcsben rugózó,
virággyertyáinkat dönti le könyöke és lúgjaival
gyalázza a földet, gyilkolja a gyökeret a lakodalom,
fodor a fodron, figura a figurán tülekedik,
kocsi kocsi hátán üzekedik és összefarol
és összeragadnak mind a világmárkák, akár a bogár,
ó éj, a romlás nászéjszakája, ó lakodalom,
a sátán feketemiséje, te rút, és izzik az éjben
a körmök gyöngyháza, a varasult rosszseb parázsa,
a kármin, a fekete lakk, a kőrisbogárzöld zománc,
topáz a hervadt ujjon, szuvas ínyen a porcelánfogsor,
korhadt pilléren platina-híd, és izzanak a pudvák, odvak,
a sorvadt mohák, tapló-füleken a rémcinke-függők,
bagoly-fejű lények kezén a lapokká préselt ganéj,
nagy aranybetük izzanak, s cizellált bronzlevelek,
a meddőség szíkjei, sivatagi láz-sömörök,
rókagödör-arcok, s pórusok, hol a lódarazsak a bérlők,
izzanak a vőfélyek csapzott keselyű-frizurái,
nyűves pálcái, a koszorúslányok, a nászasszonyok,
megromolva velejükig izzanak hajzatuk gyökeréig mind,
zilált pántlikáik a lepörgetett magnó-tekercsek,
lóbéllel felkoszorúzva komornái mind a halálnak,
s mi arccal a tengernek itt állunk párban megmerevítve,
izzanak a poharak, húrok, izzik a tánc, az anyaföld,
izzik a lakodalom, izzik ez a forgatag ünnep,
örvényel az égre, lesuppan a földre süvítve,
húzza neki a zenekar, s kurrog, rikogat, ropja:
SUPRA AGGNŐ, SZÖKJ FEL KABLA, TIPORJ A MAGRA!
TE VAGY A TÁNCOS, RIHERUHA-RÁNCOS, ROPJAD RÁNC!
HA MEGVOLT AZ ESKÜVŐJE, LESZÁRADHAT A TÜDŐJE, HÚZD!
EZ A KÖSZVÉNY HA MEGÁZIK, MINT A KAKAS BUBITÁZIK, BILLENTYŰ!
TYŰ, TYŰ, TYŰ! TUBARÓZSÁN TETŰ MÁSZIK, VASKESZTYŰ!
HÉ, AZ AGGCSONT MEGELLETT, A CSIKAJA DERES LETT, HÚZD!
IDENÉZZ A CSILLAGÁRA, NE A MENYASSZONY FARÁRA, HÚZD!
FEHÉR BÁRÁNY, FEHÉR KOS, EZ A LAGZI HUZAMOS, HÚZD!
VETKŐZIK A MÁTKAPÁR, KOPÁR LETT A MÁTKAPÁR, KÁR!
MAJD NEM LÁTSZIK AZ A CSONT, RÁTÖMKÖDJÜK A BETONT, HÚZD!
BEOMOLHAT BUDAVÁRA, HALLGASS CSAK A HADNAGYÁRA, HIPP!
KRIPTABELŰ VARJÚ TÁNCOL, SZÁJÁBAN A HÚS, A FÁTYOL, HUSS!
IKULÁS, PIKULÁS, TÁNCOL EZER MIKULÁS, HOPP!
EZER HORDÓ BOROM VAN, MIND AZ EZER CSAPON VAN, TÖLTS!
NE IJEDJ MEG A POHÁRTÓL, TE SZELLEMI EXKAVÁTOR, EX!
ISZIK IGY MÁS IS, GÉGE SE VÁSIK, MEGMARAD A STEX!
TYUHAHÉ, RÓKAPRÉM, MÁS IS KURVA NEMCSAK ÉN, HÚZD!
BÁRCSAK EZ AZ ÉJSZAKA MINDÖRÖKKÉ TARTANA, HÚZD!

s mi felszalagozva és megkoszorúzva a dörgő időben,
arccal a tengernek itt feszülünk öntve szoborrá!