nyújtsuk ki fáradt csontjainkat
feledjük hűtlen híveinket
a sok irgalmatlan barátot
a napfény reszket a fenyők közt
feledjük a mit sem tudókat
földek rejlenek lenn a földben
titokzatos kis birodalmak
ne gondoljunk a boldogokra
feledjük vad fogsorukat
a finnyásak aludjanak csak
patyolat-tiszta heverőkön
meg kell ismernem pár követ még
amely csupa rejtett sugárzás
együtt kelnem zöld ragyogással
elkeseredett vonatokkal
s érintenem e világvégét
mely mindig mindenütt velünk jár
feledjük el a megbántottat
ki csak sérelmén kotlik egyre
a fák fél-eget tartanak fönn
melyen a fenyők és az árnyak
ágboga suhan át meg át
s a lombhullató levegő
fölény és gőg nélkül feledjük
aki nem tud minket szeretni
s tüzet keresve velünk együtt
hull majd alá a feledésbe
nincs is jobb mint reggeli nyolckor
a tajtékok közé merülni
egy kutya szaglássza a tengert
nincs túl nagy bizalma a vízhez
miközben a habok zuhognak
fehér iskola-blúz viselve
sós napfény-illat száll a szélben
a születés-szag és rothadás-szag
kereng az alga-temetőkből
mi e nemlét értelme vajjon?
hová hoztak a többiek?
olyan jó inget váltani
irhát hajat munkát cserélni
megismerni kicsit a földet
új csókot adni asszonyodnak
együtt élni a tiszta léggel
megvetni a nagyurakat
mikor ködről ködre bolyongtam
nagy kalapomban tekeregve
senkit se találtam az úton
mindenkinek sok dolga volt
mindenki futott adni-venni
azt se kérdezték ki vagyok
míg végül magamra ocsúdtam
és egyszerre rámosolyogtam
a fele-égre sűrű lombra
vessük félre a fáradtságot
beszélgessünk a gyökerekkel
meg a zúgolódó habokkal
feledjük el a gyorsaságot
a befutottak fogait
feledjük el a gonoszok
kétes híreszteléseit
leljük meg földi hivatásunk
lelkünkkel érintsük a földet
[fordította Somlyó György]
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése