Elfalaztam magamat mindentől, ami kívül!
Itt ülök, térd föl, amphora és aloe-virág közt.
Olvasva kanos cserepet, eszem a fügét, senki se hiányzik -
Enyém az igazi labirintus: lelkem, Thészeusz:
próbálj ki bennem egy bála zsinórt!
Trón, királyok szálltak le róla, felült a pusztulás.
Nincs egy oltári mell mítosz-fejemet nyugtatni rajta,
se lakáj, se királyi pamlag - ez a párna-barlang elég -
Ó, Zeusz! Voltam én olyan király, aki mozgósít mindent!
Király, akit birodalmi szolgái fölé a jóslat emel!
S nem koronás fej, nem ivadék, nem pederaszta Milétosz,
a belőtt Rhadamantisz, kilenc évig üregi ügyködő -
nem a feleségem! az a fatehén-bordély!
Tömd és tömd! Ó tömd be az üregeket!
Lökni akarnak egy nyomorult nimfa bugyogó-ligetébe!
Szorítanák lábam a Folyó-isten száj-satujába!
Megzavarnák fejemet a najádokkal!
Rámültetnék Eroszt, a múló hiúság zsarolóját!
Ó, Kalüpszo zöld budoárja darabokra szaggat!
Vakold be, vakold be! Állítsd le az Égei dagályát!
Irtsd ki Athént!
Nézem a púpos bikát, a páros, fejetlen oroszlánt,
az újabb rést, ahova mehetek, és íme!
Az echiandiszi szigeteket herdálnám el.
[fordította Nagy László]
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése