Horgas Béla: A teáskanál és az álmatlan éj

Kapható az álmatlan éj.
Egy teáskanál vacogva nekivág,
ó, hársak nyálában fuldokló kert.

A bozótoson át.
Tömlőkké dagadó bokák útján,
valamilyen BEJÁRAT felé.
Tomporunk és homlokunk között.
Az otthonos, őszi dombokra,
hol elhullatott üvegcserép,
kígyók csontja villog.
Baráti gyümölcsösök mélyére,
béljósok éjszakai ólaihoz.
Kapható az álmatlan éj.

Egy teáskanál hajmeresztő nyolcasai.
Kalandjai a korcsolyapályán,
levesmérők féltékenysége,
émelygés húsos növények között.
Búcsú, egy teáskanál búcsúja
az ujjaktól és az asztaloktól,
vándorlásai tornyos teaházak pincéiben.

Ó, a bűvös kanál és az éj
álmatlansága még vihart kavart,
ó, az álmatagon aláhulló
szobabelső, mintha robbanás után,
annyira tolakodó!

És a kiruccanások.
A billentyűkön táncoló kanálka,
ez a bányamélyben csapkolódó
szent olajfa-levél.
Az utcák párhuzamos csövekként,
a fekete kezek mutatóujjai - KIJÁRAT -
hogy összezavarják a vándorokat!
Szemeimben az álmatlanság éje:
halántékomon ezüstkalapáccsal,
fülemben bádogtölcsérrel dolgozó.

Egy teáskanál, rikkantják,
Egy teáskanál pusztításai
tartják rettegésben az utasokat,
egy teáskanál a vesztük,
egy teáskanál száguld éjszakánkban,
szaporodnak áldozatai:
csuklók összetöretése,
nyulak és madarak megfojtása;

tető, bója, kősisak vagy
iránytű és más csecsebecse
már mind hiábavaló -
virágcserépnyi földben is
megterem a teáskanál
és a borsózöld falakat leokádja
az álmatlan éjben,

ó, ezek értik a módját,
a kíváncsi szemeket kikanalazzák,
az álmatlanságunk éjében
zsákba varrnak ők ketten,
a teáskanál és az álmatlan éj.

Teáskanalak rontják meg a nőket,
a fiúk fogai között
és a lányok mellében pörög,
nyaranta búg a teáskanál,
a szétlökött lábak közé meg
belopakodik az álmatlan éj,
istállókba fészkeli magát,
a lovak ezüstkanalat nyelnek
és tüzes kanalak alakjában
viszi el az ördög a rajongókat,
szívüket az álmatlan éjbe ejti,
a légy fiai közé.

A teáskanál és az álmatlan éj
garázdálkodásai hovatovább
fölzaklatják a kalaposok államát,
a címerek mezőiben is fölbukkannak,
ó, jól áll nekik cipő és kabát,
a kézelők, gallárok mélyen készségesen,
és a posztó, a zöld meg a
fekete posztó és más textíliák,
az újabbnál újabb anyagok
milyen kezesen, hogy kiterülnek,
ha föllép egy teáskanál
vagy sóhajt az álmatlan éj.

S már az utcai árusok is,
a parkban lappangó perecesek,
zöld kastélyaim kíséretei,
már ezek is így hízlalják torkukat,
lám, a teáskanalak,
fülembe ezt pumpálják
szappanos vízsugár gyanánt,
hogy halljam az álmatlan éjben,
ha zúgnak a tealombok
és levegőtlen ketreceinkben kapkodunk
a megváltó kis kanálka után,
a látható, a fogható, a szájba vehető
kis kanálka után,

de semmi, sehol semmi,
a konyhaszekrények fiókjaiban
tompavégű kések, horpadt tejszűrők és
dugódarabkák, villák, reszelők,
a boltok polcai üresen,
a vaskereskedés meg a nagyáruház
alkalmazottai kipirulva sürgetik
a teáskanálszállítmányokat
de semmi, sehol semmi,

megszakad az összeköttetés,
a teherautók ledöglenek a hóban,
a repülőket álarcosok terítik el,
és a vonatszerelvények
mocsárba süllyedt pályákon vesztegelnek,
citromsárga fényben ázó földeken,
a vagonokat kifosztják,
az őrséget leöldösik,
a teáskanállal megrakott ládákat
elrabolják ismeretlen tettesek,
viszik már, szöknek vele,
hegyi ösvényeken csempészik
rongyban didergő karavánok,
csak az álmatlan éj kapható,

álmunkat befelhőzi,
álmodik velünk,
teáskanállal csalogat,
csészék ajkain csönget,
hogy ébredj,
ébredj,
itt vagyunk, hát megérkeztünk;
nyiss ajtót, már kopogtatnak:
a teáskanál és az álmatlan éj.