Louis Aragon: Tengerbe a folyam

Tengerbe a folyam feléd úgy igyekeztem
Egyszerre dobtam oda medreimet hegyeimet
Érted hagytam oda barátaimat gyermekkoromat
Életem minden csöppje végtelenségedből kapott sót
Napvilágodtól oszlott őseim babonája belőlem
Vérem és álmom s tébolyodásom a te kezedben
Neked adtam oda emlékeim kincsét könnyedén mint egy tincset
Már csak hómezeidben alhatom el
Ágyamat szétroppantom véd-tündéreimet elűzöm
Nem kell már semmi legenda mióta
Hova lett Rimbaud Cros és Ducasse
Valmore ki végigsírta az éjt
Nervallal leszakadt a kötél
Szívemen át sivított a golyó mely Lermontovba fúródott
Lépteid széjjelvisznek
Szétszór kézmozdulatod
Rengeteg erdő szerelemszagu szélvihara
S vagyok a por mit reggel kisöpörnek a házból
De mi a nap folyamán visszalopódzik rejtőzve türelemmel
És a rejtetten terjedő repkény amelyet
Nyesnek azért épp vissza mert oly hű
S vagyok a lépted koptatta küszöb-kő
A szék ami meghitten vár
Az ablaküveg hol homlokod ég míg nézed a semmit
Filléres ponyvaregény ami csak teneked szól
Fölszakított de elolvasta előtt ottfeledett levél
Félbehagyott mondat amit újra kezdeni kár
Átsietésed után a szobában úszó remegés
Lebegő illat utánad
És ha kimégysz oly boldogságtalanul maradok üresen mint falitükröd

[fordította Illyés Gyula]