2011. augusztus 25., csütörtök

Georg Trakl: Foszló falnál...

Foszló falnál piros arcokat
nyelt el az éjjel,
gyermek-csontváz tapogatózik a részeg
árnyékában, szétzúzott nevetés
a borban, izzó bánat,
lelki kín - kő némítja el
az angyal kék hangját
az alvó fülében. Megroskadt fény.

[fordította Erdélyi Z. János]

2011. augusztus 22., hétfő

Kálnoky László: "Etűdök gépzongorára"

Hódolatul Anton Csehov szellemének

1

A rendetlen lakásban
az értelmetlen kacatok.
A fürdőszoba polcán
szájvíz, használt púderpamacs.
A szalonban, a karosszékben szundikáló
középkorú férfi álombeli
vonaton épp nászútra indul
fiatal hitvesével.
De ébredés után nem vált jegyet
sem nővel, sem vonatra.

2

Még kiiszom az üveg alján
maradt kétujjnyi vodkát,
még helyre igazítom
koszos nyakkendőmet, amit
nem kifogásolnak a hölgyek
és urak, akik rám ügyet se vetnek.
Nem is kell hát bocsánatot
kérnem, hogy mint egyszerű iskolamester,
körükbe tolakodtam.

3

Keveset tudtam, azt is elfeledtem.
Nem voltam jó tanuló,
sajnos, még közepes sem.
Körülbelül húsz-harminc mondatot
tudok betéve, azt váltogatom
alkalomszerűen, essék szó
akár szerelemről, akár politikáról,
irodalomról és zenéről,
akár a jövő évi termés
kilátásairól vagy másegyébről.

4

Megállok a mezőn.
A füvek és a gyomok élnek,
én csupán létezem.
Elüldögélek az állomás
várótermében, ámbátor tudom,
erre nem jár már a vonat.
A por-lepte ablakon át
feketedő vakvágányokra látni.

5

Elnézem a föld nyár-aszalta;
repedt kérgét. Borostás arcomat
egy buckához szorítom.
Megmérettem és keveset
nyomtam a latban.
Talán a mérleg volt hibás.
Talán magam, hibát hibára halmozó.

6

Öregedő leányok üldögélnek
s hallgatnak kézimunka közben.
Egyik megszólal, csak hogy mondjon valamit.
Húguk frissen beperdül,
tervei vannak és reményei.
El is hadarja mindet.
Nővérei bólogatnak.
Tudják, hogy elmúlnak az évek.
Ez az üde leány is
úgy ül közöttük, nem is oly sokára,
ahogyan ők ülnek évek óta.
Az ő kezében is olló és gombolyag lesz,
s ha elvágja a pamutszálat, nem életfonalat
metsz el, csak saját életüknek
egy-egy légyzümmögéses, szürke percét.

7

Szól a kert közepén
a gépzongora, a század csodája,
a fővárosi élet hírnöke.
Zápor zuhog, de nincs fölötte ponyva.
Jövő nyárra lehangolódik
a hangszer, egy ízben még üzennek
a zongorahangolónak, aki nem jön.
Másodszor nem küldenek érte.
Két-három év, és megeszi
a rekedt húrokat a rozsda.

2011. augusztus 17., szerda

Yvan Goll: Hiób

I.

Holdfejsze
Hatolj velőmbe

Hogy cédrusom
Eltorlaszolja holnap
Útját a tüzes paripáknak

Vérem elaggott oroszlánjai
Hiába sírnak gazellák után
Fejemben féregrágta csontok
Korhadnak

Foszforeszkálva
Függ melkasomban
Az idegen szív

II.

Megőszült mész eméssz el
Marj szét fiatal só
Boldogság a halál

És mégis táplál
A jódtól csillogó
Holttenger hala

Fekélyeimben
A halál tavaszának
Rózsáit ápolom

Hetven leégett csűr!
Hét elpusztult fiú!
Nyomorúság netovábbja!

Mint az utolsó olajfa
Az ázsiai pusztában
Csontvázam úgy mered

Mivégre élek mégis?
Hogy bizonyítsalak tenmagad előtt
Bizonytalan Isten

III.

Úgy mondod az utolsó olajfa?
De hisz aranysárga olaj
Csorog ágaimon
Mik áldani tanultak

Szemem üvegházában
A forróégövi nap érik

Gyökérlábam márványba mélyed

Halljad Izrael
Vagyok a tíz kenyér fája
Vagyok a lángbetűkkel írott
Tüzes könyv

Vagyok a háromágú gyertyatartó
Hol a szivárványos tekintetű
Madarak lakoznak

[fordította Kálnoky László]

2011. augusztus 15., hétfő

T. S. Eliot: Előjátékok

I.

Marhasültszagú téli est
terjeng az átjárókban. Épp
hat óra.
Füstölgő napok csonkja ég.
Most gyors záporban elmerül
lábad körül
az üres telken eldobott
újság s lehullt lomb szennyesen;
eső kopog
törött zsalun, kéményfejen;
az utcasarkon elhagyott
konflisló páráll, dobrokol.
S ekkor kigyúl a lámpasor.

II.

A reggelt poshadt árpalé
szaga ébresztgeti
a fűrészporos út felől,
hol kávémérések felé
ezernyi sáros láb tolong.
Idézve jelmezek sorát,
miket az idő visel,
a sok-sok kézre gondolunk,
mely most albérleti szobák
kopott redőnyét húzza fel.

III.

Földre dobtad a takarót,
hanyatt feküdtél, és figyelted
féléberen, hogy az éj kibontja
az undorító képeket,
melyekből összeállt a lelked,
s mik felszálltak a plafonra.
S hogy fölébredt a világ,
és a fény besurrant a redőnyön,
s verebek csipogtak a tetőkön,
utca-látomást láttál magad,
melyet az utca föl se foghat;
ágy szélén ültél ezalatt, hol
kiszedted a papírt hajadból,
vagy éppen sárga talpadat
két szurtos tenyeredbe fogtad.

IV.

Lelke kinyúlt az égen át,
mely egy háztömb mögött fakul,
vagy négy, öt és hat óra tájt
lábak tapossák konokul;
vaskos ujjak tömnek pipát;
esti lapok és bizonyos
tények felől biztos szemek;
egy sötétedő utca lelke
vágyik a világért felelni.

Ábrándok fonódnak valamennyi
képre, s megindítanak:
valami végtelen jó jut eszembe,
aminél nincs fájdalmasabb.

Kacagj, s töröld meg a szád előbb;
a keringő bolygók vén banyák,
üres telken szednek tüzelőt.

[fordította Kálnoky László]

2011. augusztus 14., vasárnap

Tolnai Ottó: ettünk tatárt

voltunk pesten és budán
a flamingónak éppen olyan émelyítő színe van
mint a nagymama békebeli kombinéjának
áztattam magam a gellértben soká
egy sárga vizet okádó indigóoroszlán alatt
a hősök terén beszélgettem a vezérekkel
olyan felemelő lett volna ha valaki felemel hozzájuk
és sorban megkopogtathatom a bronzormányukat
a népstadionban láttuk a görögök vereségét
és az egyik antikváriumban megvettem végre
apa kedvenc gyerekkori könyvét a tizenötéves kapitányt
aztán meg ettünk tatárt
ez a divatos kaja most a pesti srácok között