2013. december 17., kedd

Ladik Katalin: Idővitorla, pókliget

Havazik az élet. Porhóvá zúz
érzésemléket, kirajzolja a téridő
rostjait, melyekből megalkotott engem,
miként én is őt.
Átzuhan rajtam,
örvénylő életlétra,
fehéren izzó csontjaim között.

Ami anyag voltam, fényfonállá lett,
éhező, felhasogatott életsötét.
Érzéstérkép fáj járataimon,
hol az üresség is én vagyok.
Áthullanak rajtam az álmok,
a vérjel, ragaszkodás, újjászületés.
Elszüremlik belőlem az idő,
összecsukódik árnyékom,
ám ijedtfeszesen, de megtart még
a körkörös,
engem figyelő gyönyörsötét.

2013. december 16., hétfő

Sziveri János: Kőfejők

Az asztalon térd-
                         kalács gőzölög.
Árad bérceink alól az eszmerög -
s mint saját piszkában hentergő kuvik.
És a bárdok? Őket mi lelte?
Miért kussolnak
e vértezett álombakák, miért
üzekednek sorvadt ólmaikkal?
Szájuk kitárva, akár a lövészárok - akár
a frissen megbolygatott tábori budi.

Kotlik a lárma, és kelő csibéit
nyeldesi. Platina diszkosz villan
a reggel talaján.
                        Bűz a bérceken,
valami rohad. Felszáradtak a kései
pillék, s csak lessük a fonnyadt bőröket.
Harsog a ráspoly, a szaru, homok-
szem korcog a bádogteknő fenekén.
Békeidő alakulgat.
                            Gyarapszik váladék-
állományunk, és a ponyvák szürkületében
egymáshoz dörzsöljük langyos farunkat.
Tárgyiasulunk, mi fejlett kangörények.

2013. december 11., szerda

Tolnai Ottó: Bojan Bem

mi történik a zsiráffal
ha foltjai
a halál árnyékánál is jobban elsötétülnek
a halál árnyékánál is jobban elnehezülnek
– igen pontosan ezek azok a foltok az égő ég nyakán
(komikus torony mint minden bábel)
melyekről az impresszionisták és a vadak
(boldog emberek) álmodtak
mint tenyéren vizet kontúrokba fogva fel őket
sőt már delacroix is így írt
1832 februárjának egyik vasárnapján marokkói naplójában
            fehér foltok a sötét tárgyakon 
            szép fehér ló a narancsfák között 


bojan bem

ez a naiv művészettörténész
strippek-cégtáblák cézanne-ja
mint narancsokat helyezi rá foltjait
a fehér állatokra
mint narancsokat veszi le foltjait
a fehér állatokról
fekete narancsokat
a halál árnyékánál is súlyosabb ólom-gyümölcsöket

és mi történik a zsiráffal
mi a doggal a galambbal
belerogynak az égbe
abszolút fehéren
lerogynak az égből
abszolút foltosan

akárha nulláslisztbe rajzolt kenyérkét ennél

még gipsz a hattyú
a vízen
de már zokog boldogságában
léda
a pasztellosládikóban mocorog
egy vérpiros kréta