2012. június 28., csütörtök

Kassák Lajos: [3]

A reggeli vörös pódiumokon ideoda táncolnak a városok napok szakadatlan tavaszőrületet puttonyoznak a tornyokra a horizonton levágott fejű fák zarándokolnak üres darázsfészkekkel a hónuk alatt
ó városok születéstek óráján elnyűtt cipősarkak és cintányérok keringtek a levegőben
mint paradicsom madarak most táncoltok a Zerkovitzok és Strauszok limonádéba áztatott kottáira
elámult falvakból fölszippantjátok a jó asszonyhúst megveszett Expresszek és csempészhajók kötnek ki ruhátok slepjében
és ti táncoltok a verítékező pincék fölött
ha fölhasadnának lampionszemeitek ó ó heréltek és akasztottak hajóznak a csatornákon lefelé
tökfejű családapák ülnek a gyomrotokban szívükbe felejtett késekkel
de alig meri valaki a táblákat a polgárok eszébe meríteni pedig nincs más mód föl kell hasítani a lepedőket csuklóiból mindenki szedje ki a fegyvereket
az istállók várandósak mint mikor urunk Jézus a földre szállt a szegénység házaiból valaki ki fogja vezetni a sáskajárást
vérző nyelvek és kiszúrt szemek kóvályognak a wertheim szekrényeitek körül Moszkvában két jobblábbal keltek föl a parasztok Berlinben Liebknechtet ellenek az órák Magyarországon már újra kifúrják a talajt a fanatikusok és ti táncoltok és nektek érdemkeresztek harangoznak a melleteken
holnap talán már senkit se fog érdekelni hogy a kisvárosi szatócs kutyákat tölt be a májashurkákba
néhányan átlépték a morális kásahegyeket
tudósok szentjánosbogarakat gumiarabikumoznak a szakállukba
s a süket pusztákban valaki fölhúzta a gramofonokat.

2012. június 26., kedd

Kassák Lajos: Fiatal lányok mennek át az utcahosszon


Az izzadtságos nyári alvásban
(mert minden alszik most,
az erótikus vén bankár,
a mozgásba szerkesztett konflis
s a házak is mint kotló lajhárok
nekitehénkedtek a fejszéznivaló
38 fokos hősugaraknak)
fiatal lányok
szabad, fölbontott ritmust hintáznak
a véletlenül nyitva maradt szemek
látószögébe
a bebádogozott ég alatt.

Telhetetlenkedj két szemem!

Délelőtt. 11.
S hiába csóvásodnak föl az illendőre kent címtáblák
s hiába barlangosodik erre a megöntözött liget,
valami magánkezekre ambicionált tornaterem
(hogy kisebb legyen a polgári felelőssége)
a budai hegyek felé kinyitotta a száját
s egyszerre szétdurrant a csönd.

Az előbbrejutás sárga kanálisaiban
(most ilyenek a kiteregetett utcák)
mély, kék tengereket énekelnek a fiatal lányok.

(Ugyanekkor az érseki konviktusban vagy háromszáz
levéknyult siheder porba locsolja a tiszta, fehér vérét.)

Az utcák fölhólyagzott testén

(ez a panamisták sikere a bűzös aszfaltban)
borzas, zöld erdőket nevetnek a fiatal lányok.

Ezalatt pedig
egy kontrafagott húsos ordításában heveskedik a nap
s mint valami lapos tányérra, az idióták rettenetes súlyával
még jobban ráül a világra.

De a fiatal lányok egyre csak színesebbre pántlikázzák a kedvük
és bugyborékol a hangjuk, mint a hegyekről leszakadt hóvíz
s két rugódzó mellüket már szinte átszúrják a takaródzásukon,
mint a kőbeerősödött hegyesszögeket.

(Növendék hímek most a legajándékosabb ismeretlenre érzik össze az életüket.)

11 1/4 Mindent fejbekólint a lebírhatatlan kívánkozás.
S hiába, hogy a nap majdnem belefullad a maga katlanába.
Hiába!!!
A fiatal lányokat már alig látni –
de könnyű, vidám lépteik mögött
a kemény gránitjárda ijedten fölkunkorodik
s valami sűrű jószágok után
a budai hegyek felé tápászkodik az egész város.

2012. június 8., péntek

Bertók László: Átfúj rajtam a szél


Átfúj rajtam a szél,
mint a rácson,
mint bekerített nappalaimon,
porral dörzsöli bordáimat,
fényesedjenek át a bőrön,
belémakasztja a város
letépett plakátjait,
hogy emlékezzem a történelemre.

Átfúj rajtam a szél,
nekemsodor
lobogós papírsárkányt, szemetet,
tiszavirágot, talpalt könyököt,
tiszta lapot, rozsdabarna hitet,
háztáji naprendszereket,
hogy belegörnyedek,
mint rostát ütögető asszonyok.

Ideálltam
fák és nyitott ablakok közelébe,
átfúj rajtam a szél,
felfűz, mint a lombot, a házat,
felfűz a Nagy Paprikafüzérre,
s kiakaszt egy bolygó műemlék
ereszére.