Sziveri János: Kőfejők

Az asztalon térd-
                         kalács gőzölög.
Árad bérceink alól az eszmerög -
s mint saját piszkában hentergő kuvik.
És a bárdok? Őket mi lelte?
Miért kussolnak
e vértezett álombakák, miért
üzekednek sorvadt ólmaikkal?
Szájuk kitárva, akár a lövészárok - akár
a frissen megbolygatott tábori budi.

Kotlik a lárma, és kelő csibéit
nyeldesi. Platina diszkosz villan
a reggel talaján.
                        Bűz a bérceken,
valami rohad. Felszáradtak a kései
pillék, s csak lessük a fonnyadt bőröket.
Harsog a ráspoly, a szaru, homok-
szem korcog a bádogteknő fenekén.
Békeidő alakulgat.
                            Gyarapszik váladék-
állományunk, és a ponyvák szürkületében
egymáshoz dörzsöljük langyos farunkat.
Tárgyiasulunk, mi fejlett kangörények.