2016. december 26., hétfő

Kemény István: Eladtam magam

Nem gonoszak az erők, amiknek
a szolgálatába léptem, csak ostobák,
ostobák is, de főleg vakok.
Nem is olyan ostobák,
inkább csak kuszák, kuszák.
Kibogozhatatlanok és végzetesek
talán. Rosszak is, mert az
elkerülhetetlen, és jók is talán.
Talán. Az erők, amiknek
a szolgálatában állok,
rosszak is, de jók is talán.

A komp, amire felszálltam,
mindenesetre a jó oldalt
hagyta el, de a túlpart sem egészen
a rossz. A pénz,
amin a jegyemet vettem, és
ami legalább a közönyből kiránt,
az ördögé volt, csak aztán
lett az enyém, de máris a révészé.
Összegezve: az ördögé volt ugyan,
de nem volt végzetesen sokáig
az enyém.

A munkám sem gonosz. Talán
csak butít. Butítok, vakabbá teszek
vele másokat. De lehet, hogy boldogabbá.
Sorsokba alig nyúlok. A lelkem meg
megmaradt. Nem is kellett. A lélek
úgyis eladhatatlan. A lélek
utolsónak hagyja el. Mindent
összevetve: végzetes
erők szolgálatába léptem,
büntetéstől félek, eladtam magam.
Megértelek, ha kerülsz, mint a pestisest.
És ha megértesz, akkor is megértelek.
Nem ígérhetek mást, mint hogy
egyet nem mondok ki soha:
bocs, ilyen a világ.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése