Sylvia Plath: Az Egg Rock-i öngyilkos

Mögötte a grillekben sercegett-pattogott
A hotdog, s az okkerszín sósíkok,
A gáztartályok, gyárkémények: a gyarló
Táj, melynek ő is gyomra-része volt,
Üvegesen remegve fodrozott.
Verte a nap a vizet, mint a kárhozat.
Gödörnyi árny nem volt, hogy belebújjon.
S a vére lüktetett, a régi dobszó:
Vagyok, vagyok, vagyok. Gyerekek
Sikongtak a tört vízben, fehér permet
Pörgött a szélben, hullámtajték;
Korcs kutya kezdett hirtelen galoppba,
S a homokpadról felvert egy sirályrajt.

Visszafojtva, vakon, földsüketen
Hevert a parti szemét közt a teste,
Örök lüktetésre szánt lélegző gép.
Legyek döngtek rája-szemüregen,
A boltíves agykamrát rohamozták.
Könyvéből a szavak kitekeregtek.
Minden üres papírként villogott.

Mindent összeaszalt a maró napfény,
Csak az Egg Rock nőtt ki a kék hiányból.
Ahogy a hullámverésbe begázolt,

Hallotta szirtjein a feledékeny pezsgést.

[fordított Tandori Dezső]