Sziveri János: Ocseny csjornie

Íme, mint a csecsemő,
alszik az én feleségem,
pihen saját testlázában -
a színültig telített
sötétsűrű féléjtájban
gépfagy ver vakog ideg-hidegen

míg idebenn fagotthangon
vacog a vekker s szivárog
szelíden a szerelem
nyílnak az árnyak
mint ablakszárnyak a fal
egyenruháján eleven fallevél

az éjjeli edények lámpák
zománca alvadt fények férc
románca tökéletlenkedik
velünk a világ a szépszobában
ép fogak a szájban mérgek
a májban

máról holnapra szállnak
a fáradt illatok a színvakablak
előtt utállatok állnak
a nappal leple alatt
és elvontan közlekedik az ocseny csjornij
korom, s köröm szakad
                                      szabad akarattal ---