Görgettem magam az életen, töviseken hencseregtem.
Haloványságom bemázoltam a világnak maszat
szégyeneivel.
Mártogattam ajkamat hazugságba, sárga förtelmek
levébe,
Nyomorúsággal halállal háborúval mángoroltam a
szívemet
Csakhogy leszokjam már azt hogy boldogtalan vagyok,
boldogtalan.
Karom soha lázadva ki nem csapom, egy lángot a
számról el nem eresztek,
Álmomat ki nem beszéltem, el nem szóltam magam,
orromon bocsájtottam a sóhajt,
Le nem estem a fűre nyöszörögni, senki vállára nem
rakom a fejem zárt szemekkel,
Járok mint a katona bal jobb bal jobb, köszönök,
kitérek, megállok ha rám vonít az autó.
Váram feladtam, elhagytam életem, felé se nézek már
magamnak.
Az alkonyatot átnézem. Azután leadom a fejem és a
porban a mások lépte nyomát figyelem.
Az órám felhúzom, azt elhallgatom. Érdekel hogy hogy
illan arrább a percmutató s arrább és arrább.
A cigarett füstjét észreveszem, nézve nézem mi módra
megy az felfelé reszketve, kék színben.
Ha ráérek a diványon heverni hát megkapcsolom a két
kezemet meleg tarkóm alá
S úszom háton a halálon, azon a csendes ringó
Balatonon, seszín emlékkel nézek felfelé az égbe.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése